My black day

Ma volt az első nap, amikor kiborultam. Tegnap defektet kapott a biciklim hátsó kereke (6 nap után?!), a két pedál már eddig is el volt törve. Úgyhogy ma mindenhova gyalog és busszal kellett mennem, ami egy katasztrófa. Gyalog azért, mert viszonylag nagy távolságokat kell megtenni (az egyetemtől 2.5-3 km-re lakom), és ma borzasztó hőség, vagyis inkább magas páratartalom köszöntött Madisonra. Nem értem honnan jön ez a sok pára. Az oké, hogy itt van ez a két nagy tó, de ezek sehol sincsenek a Balaton vagy akár a Velencei-tóhoz képest sem, és otthon ilyen uszodahangulatú fülledt meleget még nem tapasztaltam.

Mára végre elkészült az a papír, amivel mehetek Social Security Numbert kérni. Kb. 3-ra meg is szereztem, az SSN iroda pedig 4-ig van nyitva, ezért tök jól odaértem volna, és ezen is túl lettem volna, ha az a busz, amire negyed órát vártam a 30 fokban, nem csinálja azt, hogy megáll a megállóban, egy pillanatra kinyitja az ajtót, aztán szinte az orrom előtt be is csukja, majd továbbáll. A következő buszra vártam majdnem fél órát, de nem jött, és így már nem értem volna oda az irodába, így inkább hazagyalogoltam, azzal a titkos reménnyel, hogy végre kiszállították a telefonomat, és vége a teljes elszigeteltségnek. (Otthon ugyanis van internet, de számítógépem nincs. Telefonom sincs, úgyhogy ha valakivel kommunikálni szeretnék, vagy akármit el kell intézni, be kell mennem az egyetemre. Otthon gyakorlatilag semmit nem tudok csinálni.)

Hát persze, hogy nem volt otthon senki, amikor kihozták a csomagomat, és mivel alá kell írni az átvételt, még most sincs telefonom. Kitettek egy cetlit az ajtóra, hogy legközelebb holnap 2-5 között vagy 5 után próbálkoznak. Nagy segítség. Gubbasszak otthon 2-től estig? Lehet, hogy kiveszek a könyvtárból egy jó vastag algebrai topológia könyvet, azzal el leszek...

Ja és tegnap este a barátságos amerikai szobatársam (a másik nem túl barátságos, de még csak egyszer láttam) rávett, hogy menjek vele meg még valami matekos haverokkal egy bárba sörözni. Akkor már defektes volt a biciklim, ezért a kínai szobatársam biciklijét kértük kölcsön. Nahát ilyen idegesítő biciklin én még sosem ültem. Automata váltós (értsd, teljesen véletlenszerűen vált, akkor, amikor ő akarja) és kontrafékes (ami különösen akkor jó, ha az ember hirtelen akar fékezni, és a levegőbe nyúlkál az ujjaival). Valami sörözőnek a teraszára ültünk le 10-12 "ismerős" mellé, akik közül - mint kiderült - még a szobatársam sem ismert szinte senkit, a matek tanszékhez sem volt semmi közük, és kiválóan el voltak nélkülem is. Úgyhogy ültem ott egy-másfél órát, nézegettem körbe-körbe, aztán hazamentem.

A biciklit holnapra megjavítják (nem volt kedvem még a szereléssel is kínlódni, inkább beadtam szervízbe), talán akkor majd jobb kedvem lesz.

Csak hogy valami jó élményt is írjak. Első ránézésre nagyon tetszik a matekos PhD hallgatók közössége. A legtöbben nagyon barátságosak. Egy argentin sráccal mentem el vb-döntőt nézni, egy kolumbiaitól fogok bútorokat venni, filmklubot és fürdést szerveznek (utóbbihoz még azt is, hogy ki kit visz el kocsival a strandra), és különböző szemináriumokat is. Lehet, hogy csak azért, mert nagyon sok PhD hallgató van, de soha nem tűnik üresnek a matek épület, mindig van ott élet.