Voltam Eagle Heightsban megnézni Guillermo bútorait, melyek közül sokat ingyen odaad, amiért pedig kér valamit, azok sem kerülnek szinte semmibe, úgyhogy kicsit rosszul is érzem magam, szinte semmit sem fizetek azért a tonnányi cuccért.
Marciék is ott laknak, hozzájuk is benéztünk. Aztán Guillermo visszavitt az egyetemhez kocsival, én pedig felhívtam Mirjamot, Kata egyik pótszülőjét, egyrészt, hogy bemutatkozzam, másrészt hogy megbeszéljük, hogy Mark mikor jön Madisonba. Néhány perc után megszakadt a vonal, úgyhogy elindultam valamerre, hogy jobb térerőt keressek.
Egyszer csak teljesen váratlanul megszólított valaki, és megkérdezte, hogy tudtam-e, hogy ez az egyetem legrégebbi épülete. Felnéztem a telefonomról, és egy pufók, vidám asszonyságot láttam, mellette egy kicsit idősebb és vékonyabb nővel. Hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok: egy vadidegen embert leszólítani azzal, hogy "hé, tudtad, hogy ez az egyetem legrégebbi épülete?"... Nem mindennapi esemény. Aztán szóba elegyedtünk. Olyan véletlen egybeesések derültek ki sorban egymás után, hogy a végén mindannyian fogtuk a hasunkat a röhögéstől.
A pufók nő itt lakik Madison közelében, van farmja, vannak állatai. (Rögtön eszembe jutottak Mirjamék: ugyanez.) Aztán kiderült, hogy a másik nő Németországból jött látogatóba (egyébként tökéletes angolsággal beszélt), mert a fia csereprogrammal itt tanult, és pufókék voltak a pótszülei... (Itt minden pótszülőnek farmja van?!) Továbbá az is kiderült, hogy a német nő növénybiológiában, erdészetben, vagy miben professzor. Hú, mondom, micsoda véletlen, a feleségem ugyanis hasonló dolgokat fog itt tanulni, és egy félévig volt már Beloit College-ban. Ez nagyon vidámmá tette őket, mert van egy jóbarátjuk Beloit College-ban, aki szintén valamiféle biológiának a professzora, és akkor Kata biztos ismeri. Utánanéztem, Yaffa Grossmannak hívják. Kata, ismered?
Kicsit tartok ettől a pufók asszonyságtól. De lehet, hogy nem kéne. De az is lehet, hogy nem kellett volna megadnom neki a számomat. Fene tudja, lehet, hogy egyszerűen vannak ilyen furcsa emberek errefelé. Leszólít egy vadidegen embert ilyen semmiséggel, aztán amikor meghallja az akcentusán, hogy nem amerikai, lázba jön, és alig bírja kivárni, hogy megtudja, hogy az illető hovavalósi. Aztán azonnyomban lelkesen felajánlja, hogy akármikor elviszi a farmjára egy hétvégére, ha akar egy kis kikapcsolódást; imád ugyanis mindenféle külföldi néppel találkozni. És az illető kezébe erőlteti a telefonját, hogy írja bele, a nevét és a telefonszámát...
Tényleg vannak itt ilyen emberek? Annyira gazdagok, hogy már mindent megvettek maguknak, amit csak lehetett, ezért olyasmit akarnak, amit pénzért nem tudnak megvenni: különleges embereket? Vagy egy nő-szatírral van dolgom, aki a házába csábítja a fiatal férfinépet...?
Őszintének tűnt (a másik asszony is), de akkor is... Egy csöppet furcsa.
Igen, igen, ismereeeeem :)! Ő volt az a tanár, aihez tanácsért mentem, amikor az özönnövényekről gyűjtöttem anyagot, hogy milyen cikkeket olvassak el, meg miket keresgéljek ki. Hihetetlen, milyen kicsi a világ :). Egyébként szerintem simán, annyi pénzük van, hogy ráérnek, és tiszta érdeklődésből meg jóságból barátkoznak veled. Én is féltem először Mirjamékhoz menni, meg Markkal egyedül elmenni ide-oda, utólag szégyelltem is magam érte, de hát mi így vagyunk kondicionálva...
VálaszTörlés