Abrorétum és foci

Ma reggel is 5 előtt érbedtem, valószínűleg arra, hogy valaki bekapcsolta a légkondit, ami elkezdett zúgni, és hideg is lett. Itt valahogy mindenki annyira rá van kattanva erre a légkondi-dologra, hogy az már szinte nem is ház, amiben nincs ilyen. Mostanában kellemes meleg idő van itt, kissé magas a páratartalom a sok tó miatt, de attól még elviselhető az idő. És az emberek horribilis összegeket kifizetnek nyáron a legkondi működtetésére, még ha csak pár fokkal is van melegebb a kelleténél.

Egyébként rájöttem, hogy egyáltalán nem bánom, hogy mindig felébredek ilyen korán. Ma is biciklizni mentem reggeli után, ezúttal az arborétumba. Kicsit elkéstem, mert 6 óra fele már jött a nap, és kezdte elzavarni a hajnal kellemes hűvösségét. Mélységesen egyetértek a nagypapámmal abban, hogy ez a része a legszebb a napnak. Ahogyan ő mondja, "harapni lehet a friss levegőt".

Az arborétum is a Wingra-tó partján van, csakúgy, mint az állatkert. Mindössze 5 perc biciklivel onnan, ahol most lakom. És gyönyörűszép vidék, legalábbis reggel az volt. Megállni nemigen volt szabad, mert rögtön letámadott 30 szúnyog. Van egy hosszú autóút az erdőn keresztül, azon gurultam végig biciklivel. Vannak gyalogos túraútvonalak is, mindjárt arra is rátérek.

Meglepődtem azon, hogy milyen bártak az állatok. Kezdődött ez tegnap a nyuszikkal, akik szinte elfoglalták a város szélét. (Mondjuk nem is csodálom, mert valahogy olyan kevés ember van most a városban, hogy időnként már-már lakatlannak tűnik. Amikor reggel egy viszonylag nagy szupermarketben voltam, több eladó volt, mint vásárló.) Most pedig biciklizés közben könnyen meg lehetett figyelni az út szélén virgonckodó madarakat. Az egyik még rá is szállt egy gyalogos fejére. És ezek nem verebek vagy galambok voltak. Aztán amikor a túraútvonalon sétáltam, az ösvény melletti kis domb mögűl hangokat hallottam. Közelebb mentem, hogy megnézzem, mi az, és akkor hirtelen kiugrott onnan egy őz-szerű állat, de nem futott világgá, megállt tisztes távolságban, és nézett. És én is néztem. A Pentelei-erdőben ha láttam őzet, mindig csak egy pillanatra láttam, úgy elvágtatott onnan. Kár, hogy Mókus nem volt ott velem, mert én nem ismerem fel az állatokat. Lehet, hogy őz volt, de nekem az volt az érzésem, hogy olyan gazella-szerűen fut és szökken. Ott pedig, ahonnan ez az állat kiugrott, 4-5 furcsa, nagytestű madár álldogállt. Nem tudom, melyik bolond madár az, amelyik az erdőben sétálgat. Úgy néztek ki, mint a pulykák, legalábbis a nyakuk és a fejük. A nyakuk tetején, a torkuknál egy piros úszóhártyaszerű dísz volt. Nagyobbak voltak, mint a pulykák, és a testük hosszúkásabb volt. Valószínűleg alapból vizimadarak, mert két másikat is láttam kijönni a vízból, csak ők is úgy gondolták, hogy ezen a szép reggelen kirándulnak egyet az abrorétumban. Találtam egy nagy tollat is, valszeg ettől a fajtól származik. Fekete-fehér csíkok vannak rajta keresztben. El is neveztem magamban zebramadárnak.

Még a mosogató fölötti pókról nem meséltem. Akárhányszor el akarom mosni a poharamat, vagy a tányéromat, mindig belefejelek abba pókhálóba. Valószínűleg a többi lakó észre sem veszi, mert alacsonyak. Még nem határoztam el magam, hogy eltűntetem onnan, mert gondoltam, lehet hogy ez az ő háziállatuk, aztán szomorúak lennének. De lehet, hogy csak arról van szó, hogy nem mosogatnak...

Megtudakoltam, hogy hol lehet nézni a focivb-t, és nagy lelkesedéssel ültem le tegnap a bronzmeccs elé egy szép kivetítőhöz. Azt olvastam az indexen, hogy nagyon jó volt a meccs, úgyhogy kicsit sajnálom, hogy csak az első félidőt néztem meg. De nem volt kedvem tovább maradni, mindjárt mondom, miért. Először is, nagyon furcsa volt a közvetítés. Show-jelleget csináltak a műsornak. Szokták azt emlegetni, hogy az 1994-es vb-től kezdődően lett igazi business a foci. Aki nem tudja, ebből az is könnyen kitalálhatja, hogy melyik ország volt a házigazda. Akkor is olyan show-szerű, európai ember számára már-már nevetséges körítést alkottak hozzá.

Elkezdődött a meccs. Az amerikai focin, ketrecharcon és pankráción nevelkedett amerikai közönség láthatóan azt értékelte a legjobban, amikor valakit jól felrúgtak, vagy beletapostak a bokájába. Olyan érzésem volt, mintha nem igazán tudnák, miről szól ez a játék. Aztán végülis gólöröm is volt, de ez is furcsa volt, mert majdnem mindenki ujjongva ugrott fel a német és az uruguayi gólnál is. Messziről látszott, hogy mely szurkolók azok, akik tudják, mit néznek. (Pl. egy német csoport.) Meg aztán olyan hideg levegőt fújt a nyakamba a légkondi, hogy az első félidő után rohantam ki a tűző napra melegedni. És már nem volt kedvem visszamenni... De ma újra próbálkozom, mert ez mégiscsak döntő lesz, és jön néhány idősebb matekos graduate student, és főleg az most ez elején sokat segítenek a jó kapcsolatok. :) Ezúttal nem hagytam otthon a pulcsimat.