Szekrénymadarak és szekrénybiciklik

Egy frissen amerikábatévedt balkáni hallgató élete nem könnyű. Itt van a hatalmas lakása, amiben alig van bútor, azok is olyan szedett-vedettek, itt szakadt, ott foltos, egyik viktoriánus, másik posztmodern, emez fém, amaz fa, emiz meg műanyag. Éppen ezért elhatároztam, hogy nem is fogok arra törekedni, hogy bármennyire is egységes legyen a lakás stílusa, inkább egységesen összevissza lesz. Erre is lehet ám gyúrni, hogy még két egyforma tányérod vagy széked se legyen :). Hippilakásunk lesz. A falakra nagy színes papírokat fogok ragasztani, amire egyesével feltűzdelem a tízmillió teatasakomat, meg felteszem a narancssárga batikolt barátlepedőmet is, ami szintén tökéletesen passzol a dizájnba. A színes Mucha-hölgyemények pedig már fel is kerültek az ablakokra. Az elektronikus eszközeink is beleillenek a szabadszellemű kis fészkünkbe, hiszen a hifink minden átmenet nélkül időnként bekapcsol, kiírja, hogy HELLO, majd végigzongorázza magát az összes lehetséges funkcióján. Mellesleg nem lehet becsukni a kazettatokját, és a CD-tartói meg az egyéb kis belvilága is kilógnak valami történelem homályába vesző baleset miatt. A laptopom meg minden átmenet nélkül időnként kikapcsol. Még azt se mondja, hogy HELLO... Freedom forever!

A teljes stílusszabadosság mellett a lakásunk másik berendezési szempontrendszere a szociális életre való buzdítás abszolút előtérbe helyezése. Fenti bonyolult kifejezés lényege, hogy Maci minden olyan objektumot, amit az ember általában rendszeresen használ, a legfelső polcokra tett, amit én még lábujjhegyen se érek el. Létránk nincs. Ezért a napi tizennégy kávékészítésem minden alkalmával szépen meg kell kérnem, hogy vegye le nekem a cukrot, így mindig akad alkalom átérezni azt, hogy ő milyen lovagias férfi, én pedig mennyire tenyerenhordozott nő vagyok. Így adunk mi a nemi identitásunkra.

Ezen kívül mindenféle tárgyaink mindenfelé hevernek a számtalan szobánkban, ami természetesen a másiknak sosem tetszik ott, ahol van, így ismétcsak napi számtalan alkalmunk van kedvesen megkérni a másikat, hogy villámgyorsan tüntesse el a retkét máshová. Szép az élet, nem :)?

Vásárolni teljesen környezettudatosan járunk ám. Felkapunk a biciklinkre, én is életrerúgom a négyezer forintos rozsdás drótszamaramat, amely minden váltásnál (már amelyik sikerül) úgy nyikorog, mint egy százéves diófaszekrény, és elkerekezünk a legközelebbi, tízmérföldnyire lévő boltba hegyen-völgyön át. Ott aztán jól bevásárolunk, teletömjük a hátizsákunkat, a kormányra akasztjuk a maradékot, és zúzás haza. A tespeteg, kényelmes amerikaiak meg lesnek ki a hibrid autójukból, hogy ki az a fura szerzet, aki hetvenkilós táskával kerekezik az úton, a táskája tetején keresztbe egy kétméteres franciakenyérrel.

Itthon csendes minden. Maci éjjel-nappal főz, de mindent lefagyaszt, ezért müzlit eszünk. Hiába, készülünk a télre. Lassan én is ások egy lukat lenn a tölgyfa tövébe és telerakom dióval meg mogyoróval. Azt mondtam volna, hogy csendes minden? Nos, igen, általában. Kivéve, amikor a helyi pöcsmadár reggelente betép és éktelenül elkezd csikorogni. Jobbat nem tudok rá mondani. Épeszű madár ilyen hangokat nem ad ki, de ezek így beszélgetnek, az egyik kicsit magasabban, a másik kicsit mélyebben. Természetesen hajnali négy és öt között. Amikor becsukod az ablakot, vállalván, hogy belesülsz az ágyadba, akkor abbahagyja a zsebpiszok. Ha félig megpároltan újra résnyire ki merészeled nyitni az ablakot, azon nyomban ismét arconnyikorog. Így élünk mi itt.

A másik kedvencünk az egyik játszótéri játék, ami egy kisvonatot szeretne ábrázolni, és minél gyorsabban tolod, annál gyorsabban tutul. Persze a megszámlálhatatlan itt lakó csíkszemű purdé éjjel-nappal nyúzza ezt a felettébb szomszédbarát rettenetet, és valami őrült tempóban rohangálnak vele, hogy minél gyorsabban tutuljon. Macival megállapítottuk, hogy biztosan azért van itt ennyi kínai, mert otthon egygyerekpolitika van, és ide járnak szaporodni. Kár, hogy nálunk nincs ilyen. Pedig akkor biztos ide járnának. Persze nem a kínaiak.

Macit a néha tíz percre megálló busz is zavarja, engem nem. Szerintem itt akkora csönd van, hogy már azt se tudjuk, mire panaszkodjunk. Komolyan, az Üllői úthoz képest ez egy süketszoba. De azért a szekrénymadarat egyszer még lepuffantom.

Nagy örömöm, hogy ismét lehet használni a Pandora nevű intelligens internetes rádiót, ami megtanulja az ízlésedet, illetve az összes amerikaiaknak elérhető és ingyenes sorozatnéző oldalt. Ellenben nem szabad torrentezni, meg semmi illegálisat csinálni, mert különben jön az első fenyegetés, majd a második fenyegetés, majd berúgja az ablakot a kommandó és lehúznak 4000 dollárra. Erre nem gyúrok. Ezért feltenném a nagyérdeműnek a kérdést: mi illegális? A torrent igen, ezt értem. De például a youtube-ból mp3-ra konvertáló programok? A megaupload? HELP!!!

Holnap elzarándokolok a Walmartba, mert Maci sokáig nemtommitcsinál, de már nincs egyetlen nadrágja sem, aminek a hátsó fertályán ne éktelenkedne öklömnyi üreg. Meg zuhanyfüggönyünk sincs, ezért mindig Balaton van este a fürdőszobában. Meg ilyenek. De mivel a helyi Walmart még az üveghegyen is túl van, ezért busszal megyek, kevésbé környezettudatosan. Maci teljesen rákattant az internetes vásárlásra, mindent onnan rendel. Egyébként tényleg mindent lehet online vásárolni, elképesztő. De hiába, én már csak ilyen maradi vagyok, és jobb szeretem körbeforgatni, megtapogatni, amit megveszek.

Holnap kezdődik a tansegtréningem. Biztosan nagyon izgalmas lesz. Majd tudósítunk.

Hev ö nájsz déj, evrivan,

Mókus