Arról, hogy hogyan kristályosodik ki magyarságunk itt aMerikában

Ezen a héten végig, állandóan, megállás nélkül, folyton, éjjel-nappal tréning volt. Az ember azt gondolná, hogy a tanítás nem is olyan bonyolult dolog, mert csak szépen felkészülsz az órádra, bemécc, oszt megtartod. Aztán meg kijavítod a kis idióták förmedvényes dolgozatait. Hát igen, nálunk ez valahogy így is néz ki. De nem itt, a politikai korrektség, az abszolút tolerancia, és a végtelen lehetőségek földjén! Ezért mi megvizsgáltuk az óratartás minden lehetséges aszpektusát felülről, alulról, oldalról, belülről, kívülről, majd ugyanezt visszafelé; mit tegyünk, ha a diák káromkodik az óránkon, mit tegyünk, ha a diák csal a dogán, hogyan gyűjtsünk bizonyítékot (LOL), mit tegyünk, hogy nehogy egy pillanatra is kisebbnek, kövérebbnek, butábbnak, lilábbnak, szögletesebbnek érezzék magukat, mint bárki más az osztályban; mit tegyünk, ha túl sokat pofázik, mit, ha túl keveset, blablabla. És természetesen a tréningek során legalább minden félórában biztosítottak minket arról, hogy ők MENNYIRE hálásak, hogy mi elvállaltuk ezt a nemes, nehéz, és nagyszerű feladatot, és mi mindannyian MENNYIRE fontosak vagyunk a diákok életében, és MENNYIRE nagyszerű lehetőség ez nekünk, hogy taníthatunk. Ugye, milyen jól hangzik? Először az ember kihúzza magát a padban. Amikor másodszor hangzik ez el, akkor elnézően mosolyog. Harmadszorra kissé összehúzza a szemöldökét: na elég lesz már, gyerekek. Ötvenhatodszorra pedig diszkréten belerókázik a szomszédja ölébe, mert ennyi nyálas dicséretözönt normális balkáni ember gyomra nem bír ki hosszú távon. Az előadások végén pedig mindig van értékelés, vagyis kapsz hat oldalnyi kérdést: hasznos volt-e ez a tréning? Mi volt a leghasznosabb? Mi volt legkevésbé hasznos? Mit javasolnál a következőre? Értékeld egy tizes skálán az előadó fenekét! satöbbi satöbbi satöbbi. Alapvetően megintcsak jó ötlet az értékelés, meg a feedback, hogy divatos szóval éljek, de az amcsik hullára túllihegik ezt. Néha úgy érzem, ha az ember már bocsánat, de szellent egyet, arra is rögtön harminc ember ugrik feedbackelni. És akkor, mint kiderült, roppantul tepernünk kell, hogy megfeleljünk a diákoknak, mert félév végén lesz értékelés, és amit a kis nyomik beírnak, az alapján kapok vagy nem kapok én legközelebb állást. Persze, képzelem, hogy akinek vacak jegyet adok, az nemigen fog ódákat zengeni rólam. Szívás.

Node, ez egyéni szoc probléma. Beszéljünk másról. Képzeljétek, a nők befolyása világrengető. Vagy csak az enyém? Az egyik tréning előtt volt enni- és innivaló (ezen a ponton meg kell említenem, hogy aMerikában NINCS SEMMILYEN esemény enni- és innivaló nélkül, mert anélkül el se jönnek az emberek), és bizony volt tea. Teatasakok. Sokféle. Ettől én szívszélhűdést kaptam, mert tudtam, hogy egynél, legfeljebb kettőnél többet nem tudok meginni, vagyis nem tudom megszerezni az összeset. Ami, ugye, egy mániákus gyűjtőnél akár komoly idegrendszeri- és keringési problémákat is okozhat. De olyat meg már csak nem csinál az ember, hogy odamegy és kivesz nyolc teatasakot! Az ember nem is. De Maci igen :). Pontosabban Maci, Mókus kedvéért. De láttátok volna azt a profi lenyúlást, lassú, laza léptekkel odasétál, fapofával, tán még fütyörészik is hozzá, és minden ideges mozdulat nélkül kibányász a kosárból nyolc tasakot, akkurátusan ellenőrizve, hogy minden típusból került-e a kezébe, majd a zsebébe csúsztatja. De a legjobb az volt Maci élvezte az illegalitás illúzióját (oh, micsoda alliteráció, figyelitek?), és fülig érő vigyorral mutatta be büszkén a zsákmányt Mókusnak. Olyan bibliainak érzem ezt a történetet. Egyedül a kígyó hiányzik. És persze a kiűzetés.

A nap további részében nagyon boldog voltam a nyolc új teatasakommal. Persze, mielőtt rámkülditek a rendőrséget, nem volt ebben semmi illegális, hiszen ingyen volt a kaja-pia, csak hát mi ugye úgy vagyunk kondicionálva, hogy nem veszünk többet, mint ami jár. De itt tulajdonképpen a kutyát se érdekli, hogy miből mennyit veszel. Ezért el is határoztuk, hogy legközelebb a kávégépet hozzuk el. Aztán tegnap is szereztünk egy liter ingyen kólát. Ma két ingyen pizzát. Tulajdonképpen nem is olyan drága az élet itt.

Harmadik, egyben utolsó mai szösszenetünk is a tréningekkel kapcsolatos. Az egyik órán kiszúrtam egy fickónak a tetoválását. ....ány, csak ennyit láttam belőle. Né, mondom, hát ez olyan, mintha valami magyar lenne! Elkezdtem figyelni a srácot, hátha elkapok még néhány betűt, mikor mozgatja a karját. ...gány. Na neee, mondom, ez gyanús. .... cigány. Ekkorra már abszolút nem foglalkoztam az órával, csak mereven lestem a krapekot, ugyanis volt még egy szó a karján. Egyébként amerikai, és megfigyeléseink szerint nem beszél magyarul. A teljes szöveg, amit megfigyeltem, a következő: sz....ek cigány. Ezen a ponton felszólítom a kedves auditóriumot, hogy próbáljon intelligens tippekkel elárasztani minket, vajon mi lehet a kimaradó néhány betű? Meggyőződésem ugyanis, hogy ez a fickó ama lelketlen magyarok egyikének áldozatává vált, akik bemesélik, hogy valami olyasmi kerül a karjára, ami azt jelenti mondjuk: "szabadság, szerelem"; vagy esetleg: "éljen a haza", és merő jóindulatból valami rondát tetoválnak rá. Ilyenek vannak, sajnos. Node, ha már így esett, kérjük a tippeket a feliratra!

Ave,

Mókus