Életünk napjai

Jó estét kívánok, hölgyeim és uraim. Mai hírműsorunkban három szösszenettel mászunk olvasóink idegeire.

Nézzük először a sporthíreket. Tudományos megfigyeléseink szerint az amerikaiak, de legalábbis a madisoniak sokkal többen, sokkal több időt és energiát szánnak mozgásra úgy általában, mint a honfitársaink. Ez szakértőink szerint azzal magyarázható, hogy ezzel a hiszékeny népséggel tényleg el lehet hitetni, hogy a mozgás tényleg jót tesz, felébreszt, edzi a szív-és érrendszert, segít a koleszterinszintben meg ilyenek, blablabla, egészségduma, a fitneszcégek propagandája, hogy befizesd a valag pénzt az aerobicbérletre. Közben meg tessék, mondaná a magyar, az én kedvenc sportom a foci, imádom nézni, és néha még fel is kelek egy új sörért, aztán még mindig nem vitt el a szívroham, csak a bal karom fáj néha. Különben is, ugráljanak a fiatalok, azoknak még nem fáj a hátuk, meg a lábuk, meg a fejük, és nem kell munka után még bevásárolniuk meg főzniük meg takarítaniuk... Szóval ezek a naiv amerikaiak, akiket így át lehet ejteni, mind lelkesen futnak, bicikliznek, nordicwalkingolnak, úsznak, jógáznak, ki ezt, ki azt. Minden korosztály, nem csak fiatalok. Nekem mindig megsimogatja a szívemet, mikor látok egy idős professzort az evezőpadon, a maga öreges tempójában, de azért húzza neki rendesen. Mi valahogy azt gondoljuk, hogy a sportolás csak akkor sportolás, ha két órán keresztül ötvenkilós súlyokat emelgetsz, aztán futsz tíz kilométert, majd csinálsz száz felülést és kétszáz fekvőtámaszt. Pedig a sportolásnak egész skálája van, a meccsnézéstől az előbb körülírtakig. Millióféle dolgot lehet űzni, kinek-kinek ízlése és teherbírása szerint, amennyi jólesik, esetleg egy hajszálnyival több. Bemutatunk néhány kirívó példát arra, hogy az ittenieket mennyire nem akadályozza meg a mozgásban a súlyuk, a nemzetiségük, a vallásuk, esetleg az élet egyéb nehézségei.

Nagyon sok muszlim nőt látok fejkendőben futni. Ők persze sosem viselnek rövidnacit és bikinit, de futnak ők is, mondjuk elképzelhető, hogy jobban izzadnak. Van egy fickó, aki szerintem valamilyen ágú zsidó lehet, aki fekete vászonnadrágban, fehér vászoningben és elmaradhatatlan sapekban fut minden nap. Minden tiszteletem az övé, hogy ilyen melegben ezt ilyen jól bírja.

Van egy kínai nő itt a telepen, aki minden reggel taj-csizik. Korán reggel kiviszi a kis magnóját az udvarra, benyomat valami olyan megnyugtató fuvolás-hárfás zenét, hogy meg is nyugodnál, ha nem reggel hét lenne és nem tökigázon menne recsegős-pixeles hangon. Tisztelet a kitartó sportolásnak, bicskát a bunkó zajongásnak.

Persze vannak azok is, akik a skála azon végén vannak, amelyik közelebb van a meccsnézéshez, és beöltöznek menő sportszerkóba, aztán egy fél óráig a testsúlyukat előbb a bal, majd a jobb lábukra helyezik át. Vagy gyalogolnak, olyan tempóban, ahogy én a fogammal kúszok, kezükben két félkilós súllyal. Ezek a polgártársak jellemzően vagy nagyon-nagyon öregek (értsd: három számjegyű az életkoruk), vagy nagyon-nagyon kövérek (értsd: négy számjegyű a súlyuk), de csinálják! És ezért RESPECT.

A legjobb, amit már én sem bírok egy kis csúfolódás nélkül leírni, a legújabb zseniális sportág, a babakocsivalfutás. Anyuci tolja Pistikét a babakocsiban, futva, apuci meg tolja Micikét a másik babakocsiban, szintén futva, és így se bébiszitter nem kell, és még a napi betevő mozgás is megvan. A gyereknek is jó ez, mivel így edződik a feje búbja meg a farokcsontja, ahogy a tankcsapdás járdán fel-le pattognak a babakocsiban. Csak babakocsit kell cserélni kéthetente, mert a harmadik ilyen után tengelytörés, kerékcsere, szétzilált illesztések. Apróbetűs tiszteletet nekik.

Családi híreink következnek. Tudósítóink beszámoltak arról, hogy férjek és feleségek idővel hasonulnak egymáshoz. Azaz, elképzelhető, hogy ha az ifiasszony fejének bekötése előtt dudorászni szokott vala, férje is felveszi ezt a szokást, melyet pedig világéletében utálni szokott vala. Példánk ifiasszonya évek óta egy, a csepp agyában megragadt dallamot dudorász, némileg különböző verziókban, miszerint az alapritmus tá-ti-tá-ti-tááá tá-ti tááá, majd egy fél hanggal feljebb ugyanez előlről. Erre számtalan szöveget lehet írni, például zsimbi-dimbi-dí dimbi-dí vagy tamba-lamba-la lamba-la, esetleg zömbö-lömbö-lő lömbö-lő, veszitek az adást. Nomármost, eleinte az ura mindig ferdén nézett, esetleg be is szólt, hogy elég lesz már a zsimbidimbiből. De mi történt legutóbb? Egy másik dallamra, másik szöveggel, de az ember is kifejlesztette a maga megszállott dallamkáját, mú-mi-mú-mi-mú és pú-pi-pú-pi-pú eddig szájhagyomány útján feljegyzett tájjellegű változatokkal. Alig várjuk, hogy további módosulatokról és evolválódott minimalista műremekekről beszámolhassunk, és azokat az utókor számára örök időkre rögzíthessük. Biztatjuk kedves nézőinket, hogy küldjenek sms-ben megfejtéseket arra a kérdésre, hogy vajon miket fognak ezeknek a gyerekei dudorászni???

Végül celebhíreink. Balázsnak és Katának most volt az első házassági évfordulója (TAPS ÉS OVÁCIÓ). Ironikusan egy nappal a helyi függetlenség napja előtt (FELSZABADULT NEVETÉS). Mindketten nagyon készültek (KAC) és rettentően törték a fejüket, hogy mit csináljanak eme jeles nap alkalmából (ÚÚÚÚ). Hogyan tegyék ezt a különleges napot egyedivé? Mert ugye nehogy már azt csináljuk, amit mások, elmennek étterembe, meg moziba, aztán sétálni, vesznek virágot, meg bonbont, milyen haláli unalom. Ezért, mi azt csináltuk, amit még soha, semmilyen más pár ezen a kerek földön nem csinált az évfordulóján (nem hiszitek, mi?). Ez pedig: ... vajon ... vajon mi? ... elképzelni nem tudom ... mondjátok már ... nem más, mint egy tökéletesen átlagos, ugyanolyan nap, mint mindig. Kata szépen kitakarított, mint minden második vasárnap (igen, nem takarítok minden héten ÚÚÚ). Vécét pucolt, porszívózott, mosott, padlótnyalt. Aztán egész nap főztünk, mint minden áldott hétvégén. Ötórányi almahámozás, kacsavarrás, diópörkölés, petrezselyemaprítás, krumplipucolás után végre leültünk enni, a kacsa jó volt, mert Balázs csinálta, a tiramisu nem, mert összerántottam a tejszínt, de meggyőztem magam, hogy ez így normális, és belekevertem a jó drága mascarponéba, úgyhogy sziklakrém lett, persze ezt Kata csinálta, de a bor legalább ütött, mert azt az öcséméktől kaptuk, és idáig őrizgettük. Aztán Balázs kapott tőlem két szemüvegtörlőkendőt. Minden héten elhagy egyet, így még vasárnapig jó vagyok. Teljesen jó kis első évforduló volt, smucig, ahogy az egy kezdő házaspárhoz illik, ráérünk még sablonos négycsillagos étterembe járni öregkorunkban is, mégis nagyon romantikus, kifinomult és elegáns, ahogy azt a következő képek is illusztálják.

Köszönjük megtisztelő figyelmüket. Következik a Dallas.