A Szaharában

Címlapon

Megjött a nyár. Egész pontosan az orrbefagyós-kétmétereshófalas tél után következett néhány nap, amik nem tudták eldönteni, hogy telek vagy nyarak, aztán nyár lett. A nyár itt abból áll, hogy 39 fok van, de 43-nak érződik, mert 80%-os a páratartalom. Az adatok nem túloznak, ma tényleg ennyi volt. A populáció erre kétféleképp reagál: egy részük, mint várnánk, bebújik a lakásába, vagy bármely légkondicionált helységbe, és kivár. A másik része pedig kinn, a 43 fokban fut a napon. Ezeket az egyedeket jelenleg a CIA földönkívüli központja vizsgálja. És legalább dolgoznom se kell, mert ilyen hőségben nem merjük azt mondani a sok nyugdíjas önkéntesünknek, hogy jöjjenek mintázni, nehogy az egész újraélesztőpartiba torkolljon.

Eddig azt gondoltuk Balázzsal, hogy ezek a nyomott amcsik télen harminc fokra felfűtenek mindent, hogy pólóban is izzadsz, nyáron meg tizenötre lehűtenek mindent, hogy mindig egy pulcsit kell magammal vinnem. De ma rájöttünk, hogy (bár első állításunk továbbra is megcáfolatlan) ezek a helyiségek csak látszólag hidegek, valójában normál szobahőmérséklet van, mondjuk 25-26 fok, csak mivel te kintről jössz be, rögtön fázni kezdesz. Nekünk nincs légkondink itthon. Ezért mindenféle terveket szövünk jelenleg, hogy hogyan fúrjunk át a szomszédhoz, akinek van, és hogyan lopjuk el az ő hidegüket. Valami elmés fizikusnak van valami javaslata? Én csak egy hatalmas csőig jutottam, de az lehet, hogy feltűnne nekik... Megoldás hiányában jelenleg ötpercenként zuhanyzunk, meg hűtőfürdőzünk, Balázs reggeltől késő estig könyvtárban van, és be akar költözni a matektanszékre aludni, és meg itthon ülök, mert festeni csak itt lehet, és a szoba azon pontján töltöm napjaim nagy részét, amit a harminc centis ventilátorunk elér. Aludni, az nem megy. Olvastam egy cikkben, hogy le kéne hűteni az agyunkat, a frontális lebenyünket egész pontosan, mert az szabályozza az alvást. Szóval valahogy meg kell oldani, hogy a hűtőben legyen a fejem, a többi meg az ágyon. Esetleg egy sapka alá jégkockákat varrok. Egyéb kreatív ötletek?

Ha tetszik, ha nem

Ma megértettük, hogy a kínaiak miért olyanok, amilyenek. Már nem az első kínai szülővel találkozunk, aki operát énekel a csecsemőjének. Kiülnek a lakótelep közepére, reggel, és miközben a gyereket ringatják, teli torokból, mintha a Népstadiont kéne beénekelni, nyomatják nekik a kínai operát, de úgy, hogy még én is tisztán hallom, pedig fél kilométerrel arrébb vagyok, és nem is látom őket! Hallottatok már kínai operát? Ti, akik igen, tudjátok, miről van szó. Ti, akik azt hiszitek, hogy nem, dehogyneeeem, csak azt hittétek, hogy a szomszéd kínozza a macskát.

És még mindenki azt hiszi, hogy a csecsemőmunka a legrosszabb, amit ki bírtak találni...

Hajókázás szöveg nélkül

Egy korszak vége

Megnéztük az utolsó Harry Pottert. Ha eddig nem is hittem el, most minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy Harry ÉÉÉL! Amikor a tűzkígyóval harcoltak, és a tűzrengeteg csak jött,csak süvített, csak száguldott a nézőtér felé - - - akkor megszólalt a tűzriasztó!!! Mindenkit kivezényeltek, és jöttek a tűzoltók meg minden, szóval ENNYI!

Harry Potter állat. A könyvek is, a filmek is. Mindkettő másképp, de állatok.

Művészet, vagy amit akartok

Csak hogy lássátok, hogy mit tett a rajzóra. Ezek a legjobb darabjaim, nem meglepő módon, öttucatnyi van még, ami vécépapírnak se jó :D. A szürkések szénrajzok, a barnásak tollrajzok. A fotó sokat változtat a színeken. A redves kalapot nem hajlandó rendesen beforgatni a blogger, ezért kérjük, fejüket legyenek szívesek 90 fokkal elforgatni a műremek helyes értelmezéséhez. A torta pedig a legújabb konyharemekem. Tanulság: ne készíts otthon marcipánbevonatot, mert nem lesz olyan, mint a bóti. Nagyon finom, igazi, no műanyag, de nem is hajlik olyan szépen, meg kinyújtani se lehet.

Akik magyarabbak a magyaroknál

Mi van az amerikai rizsben?

Miután hetek óta lapos, hosszúkás bogarak özönlik el a lakásunkat, amelyeket még a másvilágra küldeni is igen körülményes, annyira laposak, tegnap felfedeztük, hogy a rizsben laknak. És mint ilyenek, rendszertanilag a zsizsik kategóriába tartoznának, de mivel az igazi, magyar zsizsikek sokkal húsosabbak, ezért ezen alfajuk mindössze a zsik nevet üti meg. A rizs elforgatott hiperbola pályán hiperbolikus sebességgel a kukában landolt. Béke.

Qpon

Amikor idefele készültem, és még nem voltam biztos benne, hogy PhDs leszek-e vagy főzőiskolába fogok-e járni, egyik, amerikatapasztalt kedves egyetemi tanárom megvetően megérdeklődte, hogy tényleg olyan nő szeretnék-e lenni, aki egész nap otthon ül, és kuponokat vagdos ki. Kijelentem, hogy a kupongyűjtést PhD mellett is lehet művelni. Két PhD mellett is. A Copps nevű helyi üzletlánc Monopoly nevű játékában van egy hatalmas papírtáblád, amire pici termékképeket lehet gyűjteni, amiket a vásárlásodért kapsz. Az ábécé minden betűjéhez tartozik vagy öt kis kép, mind különböző. Ha beküldöd, nyerhetsz luxushajóutazást, álomházat, álomkocsit, vagy a skála másik végéről 10, 5 és 2 dolláros kajautalványt. És bármit ezek között. Balázs én jómagam így vasárnap délutánjainkat romantikusan együtt töltjük kuponvagdosással, mindenki a maga kis munkafolyamatát végezve: én először ollóval akkurátusan levágom a kuponok széleit, Balázs ezután a perforáció mentén négyfelé tépi őket. Ezután Balázs felolvassa, hogy I137? Kata kikeresgéli - az már van. Balázs félreteszi. G101? Kata keres - az jöhet! Erre Balázs a speciális technikájával bevarázsbalázsnyálazza a papírszeletkét - először a nyelve hegyére helyezi a kupont, lassan végighúzza az egész kinyújtott nyelvén, a végén pedig egy erőteljes mozdulattal a nyelve jobb oldalán lerántja. Kata óvatosan átveszi, és beragasztja a táblára.

Ez egyben családi élet, közös alkotás, hobbi, és még nyerhetünk is. Mi ebben a rossz?

Lájk

Balázsnak van weboldala. Mivel Balázs egy teljes napot eltöltött azzal, hogy Lájk-gombot szerkesszen az aljára, rettentő boldog lenne, meg én is, ha lájkolnátok. Lájk-gomb az oldal alján: http://www.math.wisc.edu/~strenner/balazs/Analysis_Quals.html

Szekrény

Végre vettünk konyhaszekrényt. Össze is raktuk.

Ko-evolúció

Meséltem, ugye, Balázs énekelgetésének a fejlődéséről. Nos, egészen új fejezet nyílt a zenetörténelem eme egyedi ágában, amely közös területtel bír a pszichiátria, ezen belül a kényszerbetegségek területével. Kezdődött az alábbi egyszerű kis dallal: szinusz-koszinusz-szinusz-koszinusz... és ennek variációival: szekáns-koszekáns-szekáns-koszekáns... de Kata akkor esett le a székről, amikor ehhez a versszakhoz jutottunk: alíció-koalíció... és ala-koala. Nocomment.

Balázs-kúra

Balázs az új life-coachom. Most, hogy leadtam a nyolc kilót, nagyon vigyáz, hogy vissza ne szedjem. Ezért állandóan felügyeli, hogy mit eszek és mennyit :D. Meg a sportéletemet is. Heti egy pihenőnap, amúgy vagy úszás, vagy itthon tornázás. Az itthontornázáshoz annyira nem fűlik a fogam, hogy heti hatszor úszom :D. Helyzetjellemző párbeszédrészlet:

- (Kata sütit sütött, és enni akar belőle)

-Te tudod, mennyi kalória van ebben?

- Én azt nem tettem bele...

Itt egy jó cikk arról, hogy miért nem akarunk kövérek lenni: http://velvet.hu/trend/2011/07/10/aki_kover_nemcsak_ronda_nyilvan_csoro_is/

Art fair

Ez valami nagy durranás itt. Jönnek a művészek az egész országból. Plusz a helyiek, de azok ki vannak szorítva a tér végébe. Egész jó ötletek voltak, a kilapított söröskupakos vitte nálam a pálmát.

Címsztori

Mi sokat küzdünk itt azzal, hogy ne legyünk olyan magyarok. Magyaroknak jelen cikkünkben vegyük a mihálygergi busz közönségét. Magyarság alatt értsünk olyan helyi és nyomokban egyebütt is előforduló jelenségeket, minthogy mindenkiről rosszat feltételezünk, kinézünk embereket azért, mert milyen ruhát viselnek, vagy eláll a fülük, vagy karika a lábuk, és nem átallunk gúnyolódni a hátuk mögött, félhangosan, hogy azt értsék, hogy mi őket gúnyoljuk, de még ne üssenek meg érte. Vagy hogy beelőzünk az autópályán a leállósávban.

Van itt egy nép, akikről meg kell állapítsam, magyarabbak, mint mi. Tipikus mozzanatok, hogy megállnak a busz bejáratánál, és fel se tűnik nekik, hogy te nem férsz be; ordibálnak a gyerekkel, aki cserébe egyre hangosabban sikít, vagy rá se szólnak az agresszív kismalacra, hadd hallgassa mindenki; nem vegyülnek senki mással, és csak a saját nyelvükön vartyognak, hoang-hoang; a turistabusz indulása előtt megérkeznek fél órával, hogy lefoglalják a helyet az egész pereputtynak, és lehetőleg néggyel több helyre pakolnak le táskákat és cuccokat, mint ahol tényleg ülni szeretnének, csak hogy nekik elég helyük legyen; az egy méterre álló másiknak csak ordítva és salapálva lehet elmagyarázni, hogy mi van; a buszra elsőnek kell felszállni, és egy kilométerrel a megálló előtt már fel kell állni és előrefurakodni... bármi ebből esetleg ismerős?

Nos, ma találtam egy mentséget. Egy részmentséget. Képzeljük el, hogy elmegyünk Távol-Keletre egyetemre. Mindenki kínai körülöttünk, és mindenki látja, hogy mi nem vagyunk azok. Ha csak egyedül vagyunk, akkor egyszerűen muszáj valamit kezdeni a környezettel, az ember könnyebben nekiáll ismerkedni, és hamarabb meg is szokja, hogy mi van. De ha van ott 8000 másik magyar, akkor elég valószínű, hogy a magyarokkal akarunk lógni, és mindent megpróbálunk úgy csinálni, mint otthon. Vagyis nem illeszkedünk be soha. Ugyanez történik itt is, csak fordítva. Ez nem jó, vagy nem rossz, csak tény. De ezzel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsük eme honfitársainkat. És a megértés elfogadás. Vagy legalábbis az út arrafelé.

Igen

Ma rájöttünk Balázzsal, hogy én tulajdonképpen sosem mondtam igent neki. Amikor megkérte a kezem, aszontam, persze, amikor meg megkérdezték, hogy elfogadom-e férjemnek, aszontam, elfogadom. Akkor most mi van?

Életünk napjai

Jó estét kívánok, hölgyeim és uraim. Mai hírműsorunkban három szösszenettel mászunk olvasóink idegeire.

Nézzük először a sporthíreket. Tudományos megfigyeléseink szerint az amerikaiak, de legalábbis a madisoniak sokkal többen, sokkal több időt és energiát szánnak mozgásra úgy általában, mint a honfitársaink. Ez szakértőink szerint azzal magyarázható, hogy ezzel a hiszékeny népséggel tényleg el lehet hitetni, hogy a mozgás tényleg jót tesz, felébreszt, edzi a szív-és érrendszert, segít a koleszterinszintben meg ilyenek, blablabla, egészségduma, a fitneszcégek propagandája, hogy befizesd a valag pénzt az aerobicbérletre. Közben meg tessék, mondaná a magyar, az én kedvenc sportom a foci, imádom nézni, és néha még fel is kelek egy új sörért, aztán még mindig nem vitt el a szívroham, csak a bal karom fáj néha. Különben is, ugráljanak a fiatalok, azoknak még nem fáj a hátuk, meg a lábuk, meg a fejük, és nem kell munka után még bevásárolniuk meg főzniük meg takarítaniuk... Szóval ezek a naiv amerikaiak, akiket így át lehet ejteni, mind lelkesen futnak, bicikliznek, nordicwalkingolnak, úsznak, jógáznak, ki ezt, ki azt. Minden korosztály, nem csak fiatalok. Nekem mindig megsimogatja a szívemet, mikor látok egy idős professzort az evezőpadon, a maga öreges tempójában, de azért húzza neki rendesen. Mi valahogy azt gondoljuk, hogy a sportolás csak akkor sportolás, ha két órán keresztül ötvenkilós súlyokat emelgetsz, aztán futsz tíz kilométert, majd csinálsz száz felülést és kétszáz fekvőtámaszt. Pedig a sportolásnak egész skálája van, a meccsnézéstől az előbb körülírtakig. Millióféle dolgot lehet űzni, kinek-kinek ízlése és teherbírása szerint, amennyi jólesik, esetleg egy hajszálnyival több. Bemutatunk néhány kirívó példát arra, hogy az ittenieket mennyire nem akadályozza meg a mozgásban a súlyuk, a nemzetiségük, a vallásuk, esetleg az élet egyéb nehézségei.

Nagyon sok muszlim nőt látok fejkendőben futni. Ők persze sosem viselnek rövidnacit és bikinit, de futnak ők is, mondjuk elképzelhető, hogy jobban izzadnak. Van egy fickó, aki szerintem valamilyen ágú zsidó lehet, aki fekete vászonnadrágban, fehér vászoningben és elmaradhatatlan sapekban fut minden nap. Minden tiszteletem az övé, hogy ilyen melegben ezt ilyen jól bírja.

Van egy kínai nő itt a telepen, aki minden reggel taj-csizik. Korán reggel kiviszi a kis magnóját az udvarra, benyomat valami olyan megnyugtató fuvolás-hárfás zenét, hogy meg is nyugodnál, ha nem reggel hét lenne és nem tökigázon menne recsegős-pixeles hangon. Tisztelet a kitartó sportolásnak, bicskát a bunkó zajongásnak.

Persze vannak azok is, akik a skála azon végén vannak, amelyik közelebb van a meccsnézéshez, és beöltöznek menő sportszerkóba, aztán egy fél óráig a testsúlyukat előbb a bal, majd a jobb lábukra helyezik át. Vagy gyalogolnak, olyan tempóban, ahogy én a fogammal kúszok, kezükben két félkilós súllyal. Ezek a polgártársak jellemzően vagy nagyon-nagyon öregek (értsd: három számjegyű az életkoruk), vagy nagyon-nagyon kövérek (értsd: négy számjegyű a súlyuk), de csinálják! És ezért RESPECT.

A legjobb, amit már én sem bírok egy kis csúfolódás nélkül leírni, a legújabb zseniális sportág, a babakocsivalfutás. Anyuci tolja Pistikét a babakocsiban, futva, apuci meg tolja Micikét a másik babakocsiban, szintén futva, és így se bébiszitter nem kell, és még a napi betevő mozgás is megvan. A gyereknek is jó ez, mivel így edződik a feje búbja meg a farokcsontja, ahogy a tankcsapdás járdán fel-le pattognak a babakocsiban. Csak babakocsit kell cserélni kéthetente, mert a harmadik ilyen után tengelytörés, kerékcsere, szétzilált illesztések. Apróbetűs tiszteletet nekik.

Családi híreink következnek. Tudósítóink beszámoltak arról, hogy férjek és feleségek idővel hasonulnak egymáshoz. Azaz, elképzelhető, hogy ha az ifiasszony fejének bekötése előtt dudorászni szokott vala, férje is felveszi ezt a szokást, melyet pedig világéletében utálni szokott vala. Példánk ifiasszonya évek óta egy, a csepp agyában megragadt dallamot dudorász, némileg különböző verziókban, miszerint az alapritmus tá-ti-tá-ti-tááá tá-ti tááá, majd egy fél hanggal feljebb ugyanez előlről. Erre számtalan szöveget lehet írni, például zsimbi-dimbi-dí dimbi-dí vagy tamba-lamba-la lamba-la, esetleg zömbö-lömbö-lő lömbö-lő, veszitek az adást. Nomármost, eleinte az ura mindig ferdén nézett, esetleg be is szólt, hogy elég lesz már a zsimbidimbiből. De mi történt legutóbb? Egy másik dallamra, másik szöveggel, de az ember is kifejlesztette a maga megszállott dallamkáját, mú-mi-mú-mi-mú és pú-pi-pú-pi-pú eddig szájhagyomány útján feljegyzett tájjellegű változatokkal. Alig várjuk, hogy további módosulatokról és evolválódott minimalista műremekekről beszámolhassunk, és azokat az utókor számára örök időkre rögzíthessük. Biztatjuk kedves nézőinket, hogy küldjenek sms-ben megfejtéseket arra a kérdésre, hogy vajon miket fognak ezeknek a gyerekei dudorászni???

Végül celebhíreink. Balázsnak és Katának most volt az első házassági évfordulója (TAPS ÉS OVÁCIÓ). Ironikusan egy nappal a helyi függetlenség napja előtt (FELSZABADULT NEVETÉS). Mindketten nagyon készültek (KAC) és rettentően törték a fejüket, hogy mit csináljanak eme jeles nap alkalmából (ÚÚÚÚ). Hogyan tegyék ezt a különleges napot egyedivé? Mert ugye nehogy már azt csináljuk, amit mások, elmennek étterembe, meg moziba, aztán sétálni, vesznek virágot, meg bonbont, milyen haláli unalom. Ezért, mi azt csináltuk, amit még soha, semmilyen más pár ezen a kerek földön nem csinált az évfordulóján (nem hiszitek, mi?). Ez pedig: ... vajon ... vajon mi? ... elképzelni nem tudom ... mondjátok már ... nem más, mint egy tökéletesen átlagos, ugyanolyan nap, mint mindig. Kata szépen kitakarított, mint minden második vasárnap (igen, nem takarítok minden héten ÚÚÚ). Vécét pucolt, porszívózott, mosott, padlótnyalt. Aztán egész nap főztünk, mint minden áldott hétvégén. Ötórányi almahámozás, kacsavarrás, diópörkölés, petrezselyemaprítás, krumplipucolás után végre leültünk enni, a kacsa jó volt, mert Balázs csinálta, a tiramisu nem, mert összerántottam a tejszínt, de meggyőztem magam, hogy ez így normális, és belekevertem a jó drága mascarponéba, úgyhogy sziklakrém lett, persze ezt Kata csinálta, de a bor legalább ütött, mert azt az öcséméktől kaptuk, és idáig őrizgettük. Aztán Balázs kapott tőlem két szemüvegtörlőkendőt. Minden héten elhagy egyet, így még vasárnapig jó vagyok. Teljesen jó kis első évforduló volt, smucig, ahogy az egy kezdő házaspárhoz illik, ráérünk még sablonos négycsillagos étterembe járni öregkorunkban is, mégis nagyon romantikus, kifinomult és elegáns, ahogy azt a következő képek is illusztálják.

Köszönjük megtisztelő figyelmüket. Következik a Dallas.

Azért még itt vagyunk...

Kezdhetném oldalakon keresztül bocsánatkéréssel, meg magyarázkodással, de inkább csak címszavakban itt az update:

- Balázs lába meggyógyult, ez alatt a potom fél év alatt, most már kezd futni meg úszni is, sőt, lopott egy 25 fontos súlyt a kuka mellől, azzal is gyúr néha

- Balázs elnyerte aThe Great Integrator of Madison megtisztelő címet a helyi integrálóversenyen

- vettem egy csellót és a szomszédaink legnagyobb örömére órákig nyekergek minden nap, aztán meg ápolgatom a begörcsölt kézizmaimat

- nyáron se lopjuk a napot, mert az idő pénz, meg dolog az idő, hanem dolgozunk, meg tanulunk, Balázs topologizál, én meg döntéshozok és mediálok

- HAZAJÖVÜNK augusztus 7-én - lehet időpontot kérni :)

- holnap lesz az első házassági évfordulónk, és semmi ötletünk nincs a sablonos étterem+séta helyett (ötletek welcome)

- leadtam nyolc kilót, de kettő már visszajött, szóval most megint kezdhetem magam ütlegelni

- szemüveges lettem

- dilidokihoz járok

- vettünk egy zongorát is (nevetségesen olcsó itt a hangszerek)

- Balázs kapott egy új biciklit

- beütött a borzadályos wisconsini nyár, melynek két legfőbb ismertetőjegye, hogy 40 fok van éjjel-nappal, és fel van túrva az egész város

- előadtam egy nemzetközi konferencián, de mivel nem volt légkondi, az én előadásomra, ami az utolsó volt, mindenki kiment

- egy hosszig ugyanolyan gyorsan úszom a gyorsat, mint Balázs

- voltam csontkovácsnál, aki leginkább egy kidobóemberre hasonlított, tetkóval és hardcore mississippi akcentussal

- rájöttem, hogy utálom az egészben sült madarakat

- rajzórára járok nyáron, könyékig szenes vagyok minden nap

- Schwarzeneggertől válik a felesége

- új huzatot varrtam a kanapénkra, robotos a mintája

Meg még sokan mások. Összességében jól vagyunk, most éppen az állunk se kopik fel, szép a város, nincs hideg, de valahogy mindkettőnkön kezd kiütni valami stressz. Ettől nem kell betojni, van az embernek fenn meg lenn, de jó hírem van, segíthettek rajta. A probléma alapvetően az, hogy elkezdett ketyegni a biológiai órám, és akarnék gyerekeket. Ezen, ugye, az se segít, hogy ahol lakunk, mindenki osztódik, mást se látsz egész nap, csak terhes nőt meg gyerekeket. De mivel nekem órákra kell járnom, meg tanítanom kell, élni sincs időm, nem hogy gyerekre, és nem is igen lesz ez másképp, mivel nekem mindig tanítanom kell majd itt az egyetemen. Aztán meg dolgozni. De még ha lenne is időm, meg pénzem, akkor meg félnék, hogy elvesztem a szabadságomat, ami alatt nem is tudom, hogy egész pontosan mit értek. A lehetőségét annak, hogy azt csináljak, amit akarok. Ami most sem igaz, de mindegy, ez az egész nem racionális. Hogy sokáig alhassak. Hogy csend legyen otthon. Hogy ne kelljen ezzel vagy azzal foglalkozni. Életem első dilemmája, amin az Áginak, meg anyukámnak való nyivákolás nem segített. De addig oké is volt, míg csak nyomi voltam, de aztán egyszer csak elkezdtem a embereket utálni. Sőt, gyűlölni őket. Haragudni rájuk. Főleg a gyerekesekre, meg a gusztustalan, ordító, erőszakos gyerekekre, aztán mindenkire. Ezért elmentem a dilidokihoz.

A dilidokim aszonta, beszéljek nőkkel, akik össze tudták egyeztetni a karriert a családdal, és kérdezzem meg, hogy hogy csinálták. Ezen a ponton rájöttem, hogy az összes nő, akit itt ismerek, vagy 1. feladta a karrierjét, mikor gyerekei lettek 2. nem dolgozott, amíg gyerekei voltak 3. soha nem dolgozott, mert a férje eltartotta 4. karrierje van, meg gyerekei is, de a férje ül otthon a gyerekekkel. Kellenének nekem példák olyan nőkről, akik az ötödik, megérzésem szerint igen szűkös kategóriába tartoznak, akik amellett, hogy karriert építettek, és dolgoztak, fel tudtak nevelni egypár gyerkőcöt is. Jó pesszimista magyarként azt sejtem, hogy ilyen nincs, valamit fel kell adni. Faszányos.

Mennyivel egyszerűbb volt, míg nem volt családtervezés.

De van fény az alagút végén. Tegnap a koreai barátosném aszonta, hogy neki is volt ilyenje, és aztán elmúlt. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy én nem az a típus vagyok, aki kivárja, míg a gondjai elmúlnak :).

Megpróbálok megint rendszeresen írni. Legalábbis egy darabig, míg újra nem kezdődik a mókuskerék ősszel. Legközelebb viccesebbet írok :). De depisen nehéz. Na megyek, felverem Balázst, mert már 11 óra, pedig neki az a legújabb filozófiája, hogy a nappal kel, haha, aztán ezt bírja egy hétig, aztán meg alszik egész nap...

Mókus