Tüntetéééééés

Lassanként kis hazánkba is eljut a wisconsini forrongások híre. Ám ha eddig nem jutott, most jut. Íme.

Mert biza' tüntetünk, munkabeszüntetünk, transzparenslobogtatunk lassan két hete. Mer' ez a Walker, a madisoni kopó (képünkön- mást nem emlékeztet a feje egy bizonyos magyar politikusra?), azt képzelte, hogy az állami alkalmazottak zsebéből szépen kivesz néhány milliárdot, és belecsúsztatja a multitulajdonos haverjainak a zsebébe. Nem vicc, tényleg erre játszik: most adott vagy 150 milliárd dollárnyi adókedvezményt a nagy magáncégeknek, aztán elkezdett itt nyervákolni, hogy így meg úgy deficit van, meg nincs rendben a büdzsé, ezért fizessen a sok tespedt, semmittevő, magát halálra kereső állami alkalmazott. Jelentem, én állami alkalmazott vagyok, magam halálra nem keresem, de dolgozom. Meg az a rengeteg tanár, rendőr, tűzoltó etcetera sem, aki mind szépen kinn tüntet.

Node, Walker alaposan rászívott Madisonnal, mert itt mindenki demokrata, szóval eléggé nemszeressük a büdös republikánusát. Tiszta mint egy kémfilm, kiszivárogtatnak titkos telefonbeszélgetéseket, amikben Walker hallatszik, amint valami mágnásmiskával beszél arról, hogy ez csak az első lépés, mert ha itt sikerül szétverni a szakszervezeteket, akkor a többi államban is menni fog a dolog! Meg beépített rendbontók vannak meg Tea Party ellentüntetés. Walkerről kiderült, hogy kirúgták az egyetemről csalás miatt, és szánalmas átlaga volt. Támogató üzeneteket kapunk minden amerikai államból, jönnek más városokból hétvégén, de még Egyiptomból is egyetértenek velünk, mert hát ugye hasonló a helyzet (SIC!).

Én nem mertem kimenni egy hétig, mert féltem, hogy ordibálnak meg lökdösnek meg minden ilyen, ami ugye nálunk egy tüntetéshez hozzátartozik. Mint a popcorn a mozihoz. Aztán a második fázisban betörjük a kirakatokat, felgyújtjuk a buszt és kilőjük a másik szemét gumigolyóval.

Pénteken elmentem a koreai barátnőmmel. Emberek, életem egyik legnagyobb élménye volt, de nulla túlzással. Innentől magabiztosan állítom, hogy nekünk, magyaroknak, halványlila segédfogalmunk sincs arról, hogy 1. mi az a demokrácia, 2. mi az a szolidaritás és 3. mi az a békés tüntetés. Lehet nyugodtan szidni az amerikaiakat, de én még életemben ilyen kulturált, barátságos, toleráns tüntetésen nem voltam. A Parlament (amibe itt ugyebár szabad a bejárás éjjel-nappal) tömve van emberrel, több tízezren vannak bent. Persze van itt is csúcsidő, én egy közepes napot fogtam ki. Diákok, tanárok, fiatalok, öregek, egész családok, szerelmespárok, iskolás csoportok elképesztő kavalkádja. Az egész hely ki van tapétázva plakátokkal és transzparensekkel, hatalmas felületek vannak lepapírozva, hogy odaírhasd a neved, mit a célokkal egyetértő polgár, rengeteg humoros felirat. Van Lost and Found, gyereksarok játékokkal, néni, aki kávét főz ingyen, pultok, ahol adományokból sütit meg szendvicset osztanak a felkelőknek, alvós sarkok, mert a tüntetés éjjel is folyik, van, aki társasjátékozik, mások tanulnak. A fő attrakció a rotundában zajlik mindig (lásd nagy kerek luk a képen),

itt mindig más ragadja meg a mikrofont és beszél, vagy vezényli a "Kill the bill" vagy "This is what democracy looks like" esetleg "Scott Walker's got to go" és hasonló vezényszavakat. Apropó, a kántálni ugye ige, de mi a főnév, amiből képeztük? Kánta?

A Parlamenthez vezető út, a híres State Street egész héten le van zárva a forgalom elől, mert mindig valamilyen csoport vonul rajta, és a buszvezetők megunták. Előttünk éppen a tűzoltók és családjaik vonultak, és skót dudán meg dobokon játszottak. Szépen bevonultak a Parlamentbe, mindenki utat nyitott nekik, megtapsolták őket, ők meg adtak egy fél órás koncertet, ami túlvilágian szépen szólt a visszhanggal, száz tűzoltó fújja a skót dudát vagy dobol, mintha a Rettenthetetlen című filmbe lépett volna az ember. Aztán a tűzoltók átadták a helyüket az akkor érkező diákoknak és tanároknak, akik beöltöztek mindenféle kosztümökbe, amik persze nem random ökörségek voltak, mindegyiknek valami politikai üzenete volt. Elképesztő hangulat van bent, hatalmas tömeg, de annyira figyelmesek és udvariasak az emberek, hogy egyáltalán nem voltam rosszul. Átadják a helyeket a gyerekeknek, hadd lássanak, de neked is, ha észreveszik, hogy nyújtogatod a nyakad. Extázis van, szívdobogás, lelkesedés, hév. Itt mindenki egyenlő, mindenki egy célért küzd, mindenki más formában, más hévvel, de soha, senki ki nem ejt egy trágár szót, egy obszcén gesztust nem látsz, egy pofon el nem csattan. Az egész hely tele van rendőrrel, de azokon még védőfelszerelés sincs, és azt látod, hogy beszélgetnek a tüntetőkkel, meg útbaigazítják az embereket.

A megszorításokból egyébként Walker, nagy ravaszul, kihagyta a rendőröket, de azok nem mentek haza a tenyerüket dörzsölve, hanem a tüntetők mellé álltak. Hát kérem szépen, látott már ilyet a világ???

Félelmetes. Amikor az ember olvassa a nagy szavakat, hogy demokrácia, meg szabadság, meg egyenlőség, akkor azt gondolja, hogy ilyen nincs. Meg hogy mindenki egyért, egy mindenkiért. Haha. Hogy dalt írnak meg zenét egy történelmi eseményhez. Hogy egységben az erő, meg a nemzet kiáll valamiért. Röhej. Mi 1848 óta leginkább semmiért sem tudtunk tisztességesen, civilizáltan, egységesen kiállni, mert képtelenek vagyunk túllépni a pitiáner előítéleteinken, meg azt lessük, hogy a másik hogy tartja a transzparenst, mer' a büdös kommunista balra tartja, a redvás fideszes meg jobbra. Itt meg együtt küzd republikánus és demokrata, állami és nem állami alkalmazott, mert egyetértenek abban, hogy Walker nem azt csinálja, amit kéne csinálnia.

Van még mit tanulnunk. De persze ehelyett inkább lenézünk mindenki mást.

Híreink még egyszer, röviden

Az amerikai járdák immár nyilvánosan, leplezetlen ellenségességgel fordulnak a bevándorlók felé. Nem egészen két héttel ezelőtt orvul, lesből eltörték a jelenleg Madisonban tanuló, magyar állampolgár Strenner Balázs lábát. Az incidens "Baleset a jeges útfelületen" címszóval került jegyzőkönyvezésre. A magyar fiú lábát másnap reggel meg kellett operálni, a két órás műtét alatt egy fémlapot, nyolc kis és egy nagy csavart építettek be a bokájába. Az egyik nővér később közölte, hogy hat csavar is elég lett volna, de még volt három, és nem akarták, hogy kárba vesszenek, ráadásul el is kellett tölteni valamivel a két előírt műtéti órát. Helyi érdekvédő csoportok jelezték, hogy szerintük központilag kellene szabályozni, hogy ne lehessen ennyi fémet bízni egy emberre, mert így a fiú potenciálisan nagyobb veszélynek lesz a kitéve a fémtolvajoknak, akik vérszemet kapván esetleg elviszik majd a MÉH-be. A fiú egyébként jól van, egész nap döglik, a felesége nincs jól, mert egész nap látástól-Mikulásig gürizik.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint egészen elképesztő méretekben burjánzik el a munkamánia az Amerikában tartózkodó magyar bevándorlók között, különösen a nők vállalnak magukra amerikai viszonyokhoz képest szokatlanul sok munkát. Egy esetben például amellett, hogy az illető teljes munkaidőben tanít, ráadásul éjjel (6 és 9 között este), emellett négy kurzust hallgat, amelyek mindegyikére naponta 20-30 oldalnyi szakcikket kell elolvasni, továbbá konferenciaelőadásra készül, háziasszony, és nem létező szabadidejében kísérleti alanynak jelentkezik pszichológiai tanulmányokba. Az alanynál egészen érdekes pszichofiziológiai elváltozásokat figyeltek meg, többek között, hogy már képes a buszon fogódzkodva, cikkolvasás illetve leveskavargatás közben is aludni.

Az időjárásról...

Külföldi tudósítónk jelenti, hogy az Index című magyar internetes újság szerint "Chicago és Illinois államon" hatalmas hóvihar söpört át. Helyi tudósítónk Madisonból megerősítette, hogy valóban történt hasonló ezen a vidéken is. Megfigyelések szerint azonban a bevándorlókat még az időjárás is diszkriminálja, mivel némelyeknek pont az egyetlen szabadnapján rendeltek el általános iskolaszünetet, míg másoknak a gipszcseréjüket tette lehetetlenné a leálló buszforgalom és a bezárt kórház. Az már csak hab a tortán, hogy a házuknak egyetlen oldalán sem került ellapátolásra a méteres hó, vagyis egyelőre bizonytalan a holnap reggeli munkábaindulás is.

Ez volt a MadisonTV ma esti hírösszefoglalója, köszönjük, hogy velünk tartottak, a reklám után következik ennek a fejezetnek a

vége.

Ítéletidő

Tegnap óta az elemek fogságában vagyunk, áram se volt, net se, mostanra már út sincs, busz se jár, vége mindennek. Csak a süvítő, fákat derékba hajlító szél fújja odakinn vízszintesen a havat, időnként olyan erővel az ablakunknak, hogy az majd bejön üvegestől. Beszéljenek ezért ma leginkább képek.

Gyermeki lelkünket bontakoztattuk ki szombat délben, amikor építettünk egy hatalmas hóembert és egy várféleséget köré. Eredetileg Hannát akartuk szórakoztatni ezzel, de ő csak nézett ránk rendkívül sokatmondóan: "ti normálisak vagytok?". Az egyetlen, ami nagyon tetszett neki, az volt, hogy Balázs feltette a hóember tetejére. Meg amikor én jól meghóbombáztam Balázst :D. Utolsó képünk hosszú záridős művészkép az éjszakai thrillerszerű kilátásról.

A következő képsorozatunk igazi szociálpszichológiai gyöngyszem. Maci a utolsó dolgozaton, amit íratott a gyerekeivel, az utolsó bónuszpontért eme feladatot tűzte ki: rajzoljanak egy szép karácsonyfát. Alant láthatók minták a többnyire másodéves egyetemista hallgatók szofisztikált munkáiból. Kedves Beli öcsém, tőled, mint pszichológustanonctól, szeretnék részletes pszichoanalitikai elemzést. Továbbá kíváncsi lennék Bori, mint szociológus, és mindenki más, mint mindenki más véleményére is.

De, hideg van

Előszó

Nocsak, Maci is rájött, hogy a legjobb írások azok, amikben valaki mást szidunk, vagy a másikon kárörvendünk. Welcome on board!

Kecske

Talán már meséltük, hogy befizettünk két szállítmány zöldségre a Community Supported Agriculture című program keretében. Nos, nem is említve azon borzalmas kínokat, amíg ki kellett utazni értük a halálba és visszacipelni a buszon, vagy nem is buszon, mert Maci szokás szerint elhagyta a bérletét, hetek óta zöldséget kell enni. Ez némely herbivor beállítottságú polgártársnak talán nem hangzana rosszul, de milyen zöldségeket! Felit fel se ismertük. Azóta sem. Van egy óriási kukászsáknyi salátánk, meg tíz tonna cékla és zellergumó. Meg répa. Meg retek, meg tarlórépa, ami pont olyan, mint a retek, csak tarlórépa. Két szállítmányt már nagy nehezen megettünk, még Maci most próbálkozik végleg eltüntetni a maradék céklát a havi negyedik gigantikus adag céklalevesben. De hogy tragikus történetünket véletlenül se hepienddel fejezzük be, jövő héten jön a következő szállítmány. Ezért ma elkeseredésemben elhatároztam, hogy családnevünket Kecskére változtatom. Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer Kecske Balázs és Kecske Kata. Addig éltek, míg meg nem haltak. Céklatúladagolásban. Meeeee.

Leesett a hó az ágról, twist

Hát le. Vagy negyven centi kapásból, itt nem kispályázik az időjárás, mint otthon, hogy esik fél centi, az elolvad, aztán kettő, az már meg is marad egy napig... Ennek örömére tegnap ki sem dugtam az orrom, nehogy mégcsak hozzá is kelljen érnem, helyette kijavítottam három garnitúra dolgozatot. Van ám új kabátom, rendeltem az internetről. Voltak fenn jó kis mérettáblázatok, hogy le tudd magad mérni, hogy mekkora vagy, és jó méretű kabátot rendelj. Én lemértem magam, és akkora kabátot rendeltem. Igenám, de azt nem számítottam bele, hogy nyilván az összes amerikai nő kövér, de nem hajlandók ezt belátni, ezért akkor is S-es kabátot rendelnek, ha az ajtón is alig férnek be, aztán meg visszaküldik, mert a kabát széthasad a hátukon. Ezért a dörzsölt webáruház kissé megbuherálja a méreteket, úgyhogy az én kabátomba még ti is belefértek. Sebaj, megyek haza, ott van rövidárubót, oszt majd kissé magamra alakítom, mert amúgy jó meleg meg minden.

Hazááám, hazáááám, te mindeneeeem

Macival mindig olvassuk az Indexet, meg nézzük a parlamenti közvetítéseket. Ezek nekünk mindig nagy élmények, ezért szeretném veletek is röviden megosztani, hogy mit látunk mi a magyar politikából.

Az ülés központi problémái között hosszan szerepelt az, hogy (már bocsánat) seggel vagy pofával előre illik-e befelé menni a sorba a színházban.

Az ülés egyik legfontosabb pillanata, amikor a Jobbik(vagy melyik) átad egy szalaggal átkötött dísztáblát a Fidesznek, kézfogással, meghajlással, ünnepélyesen, a következő felirattal:

1§ A Fidesznek mindig igaza van.

2§ Ha nem, akkor automatikusan az 1§ lép érvénybe.

Szeretném először alapszintű pszichológiai-szociológiai tudásom alapján elemezni ezen megmozdulásokat:

ÓVODÁBAN VAGYUNK???

A következőkben pedig szeretném a problémát gazdasági-társadalmi oldalról megvizsgálni:

EZÉRT FIZETJÜK EZT A SOK MAJMOT???

A legjobban egy kabaré foglalta össze, hogy mi folyik itt Magyarországon: ez az ország olyan, mint egy ócska IFA, akinek ugyan ülnek a kormányánál, de nem az utat nézik, hanem a rádiót szerelik kifelé.

Utószó

Persze azért szép dolgok is vannak. De a szarkazmus jobban megy, mert itt állandóan mindenki mosolyog. Kivéve a kínaiakat. Azok csak üveges, üres tekintettel bámulnak.

Például találkoztunk még sok magyarral, akiknél a Hálaadást töltöttük, és nagyon kellemes volt. Érdekes, hogy minden gyerek egyforma jól beszél angolul meg magyarul, meg kicsit ijesztő is.

Kitaláltam, hogy nemzetközi környezetvédelmi tárgyalások dinamikájával fogok foglalkozni. Szereztem egy kazal cikket, meg könyveket is szerzek a jövő héten és bejelentkeztem mindenféle menő tanárokhoz, hogy kérjek tőlük anyagokat meg tanácsot.

Hóóó!

Tegnap nagyon jó nap volt, leesett ugyanis az első hó. Minden gyönyörűszép fehérbe borult, készítettem egy-két képet is.

Felkelés után rögtön kimentem egy kicsit nézelődni. Egy csomó gyerek már kint játszott, szánkózott, hógolyózott. Érdekes módon itt senkinek nincs rendes szánkója, a legtöbben egyszerű műanyagból készült lapokon csúsznak. Meg persze beindult a nagy hólapátolás is, mert mindenki szeretné kiszabadítani az autóját. Láttam apát és pöttöm fiát együtt tologatni a havat a kocsijuk körül, és egy picike lányt is egy háromszor akkora lapáttal, amint egy hatalmas hókupacot próbál arrébb tuszkolni.

A tó itt mellettünk is elkezdett befagyni. Januárra annyira befagy, hogy teherautók is rámehetnek. Sőt, egy bizonyos számú út csak decembertől februárig létezik, ugyanis a tavon keresztül halad egy sziget felé. Az egyik professzor mondta, hogy itt "icequake"-ek is előfordulnak néha. Először még egy amerikai diák sem tudta, hogy mit jelent ez a szó, aztán megtudtuk, hogy a nagy tavunk ha befagy, akkor a jég nagy térfogati tágulása után ha az valahol megreped és a lemezek hirtelen elmozdulnak, akkor az érezhető földrengést tud okozni. Persze nem nagyon erőteljeset, de az említett professzor két éve érezte ezt az irodájában.

Még írok egy kicsit az érdekes zöldségeinkről. Mókus talán majd ír annak a történetéről, hogy miért eszünk egy hónapja zöldséget zöldséggel. A lényeg, hogy kaptunk néhány nagy láda zöldséget, és aminek a feléről azt sem tudtuk, hogy micsoda. Ez r

észben persze a mi tapasztalatlanságunk, de voltak olyan példány

ok is, amikkel tényleg nemigen találkozik az ember otthon. Az egyik kedvencem a csíkos cékla. Kívül ugyanúgy néz ki, mint a szokásos cékla, csak egy kicsit pirosasabb, belül viszont nem a szokásos bordóslila, hanem piros-fehér csíkos. Az íze kb. ugyanolyan, mint a rendes cékláé, előnye, hogy dekoratív és nem fog, hátránya, hogy nincs benne annyi színanyag, tehát egy leves belőle kevésbé poén, főleg, hogy még is csíkok is elhalványulnak benne. Angolban

leginkább chioggia beet-ként emlegetik.

A másik kedvencem a lila krumpli. A héja feketés, belül pedig lila, angolban leginkább csak purple potato-nak nevezik. Az íze szerintem nem különbözik jelentősen a szokásos krumpliétől, viszont a szín minden díjat visz.

Jó lesz már, ha végre vége lesz ennek a szemeszternek. Kicsit sok órát vettem fel, pontosabban az volt eléggé megterhelő, hogy a négy órámból háromra hetente kellett házi feladatot beadni. A negyedik nem igényelt sok időt, de az egyáltalán nem érdekelt, mint utólag kiderült. A következő félévben két matekórát tervezek felvenni, amiből remélhetőleg csak az egyik lesz házi feladatos. Lesz egy olvasókurzusom, ami annyit jelent, hogy olvasok egy könyvet, néha találkozom egy tanárral, ha van kérdésem, de egyébként teljesen kötetlen, amit én szeretek. És még kredit is jár érte. És ezen kívül franciát akarok tanulni. Heti négyszer 50 perc lesz, ami szerintem elég intenzív lesz, de megpróbálom tartani a tempót. Azt találtam ugyanis ki, hogy ha nem is megyünk rögtön haza Magyarországra miután befejeztük itt az iskolát, jó lenne legalább visszamenni Európába. Franciaországban nagyon jó a matematika, és valószínűleg Katának is lennének jó lehetőségei. Azt hiszem, jobban szerettem Franciaországban lenni, mint itt Amerikában, bár ezt így nehéz megítélni, csak 2 hetet töltöttem ott. Ahhoz mindenesetre nem fér kétség, hogy a franciáknál mennyei étkek vannak. Fantasztikus kolbászok, sajtok, borok, halak, mindenféle tengeri kütyü... Itt ami van és jó, az mind drága import, egyébként meg maradnak a fagyasztott készételek, pizzák, szendvicsek, burritok... Na jó, egy évben egyszer, hálaadáskor, kitesznek magukért az amerikaiak és csinálnak egy igazán jó töltött pulykát. (Mondjuk a család, akinél hálaadáskor vacsoráztunk, magyar volt, szóval nem tudom...)

És Franciaországban egyszer biztos el tudnék csípni egy Yann Tiersen koncertet... Végre egyszer Magyarországra jött (három napja), én meg pont most nem vagyok otthon.

Nincs hideg

No, én is írok valamit. Ma reggel öt órakor arra ébredünk, hogy alattunk az indiaik zuhanyoznak. Engem annyira nem húzott fel a dolog, talán fel sem ébredtem teljesen, de Mókus lement, megnézte, honnan jönnek a hangok, és jól kiosztotta az indiaiakat. Így aztán amikor indultam az iskolába biciklivel, már tudott nekem véleményt mondani arról, hogy milyen az idő. Azt mondja, egész meleg van, biztos nincs fagypont alatt. Jó, hát, mondom, akkor nem veszek fel semmi különöset.

Ezután az első élményem az volt, hogy nem tudtam kinyitni a biciklizárat, mert befagyott. Aztán 10 perc ráncigálás, erőltetés meg lehelgetés után csak kinyílt, úgyhogy elindultam. Bár az ülés jeges volt, és a fék és a váltó is befagyott. Más gond nem volt. De mire leértem a hegyről, legalább a fék elkezdett működni, aztán kicsit később a váltó is.

Hazajövet még nehezebben ment a lakat kinyitása, és a szél is feltámadt hogy az arcomba küldjön minél több szállingózó hópelyhet. Később otthon megnéztem, milyen időt mondanak, és azt mondta "feels like -8" (Celsius). Szóval nem volt hideg.

De amúgy még nem rossz a helyzet, nappalonként 0 fok körül van a hőmérséklet, éjszaka -8 fele. Még mindig nem kellett felvennem a nagykabátomat.

Vámpírok, zombik, boszorkányok és örömlányok

Halloween 1

Október utolsó hétvégéjén megbolondul az egész Egybesült Állatok. Mi is megbolondultunk hát, mert aki kilóg, az nem menő. Vagy lóláb. Péntek este Balázs elment Dr. Scary's Szellemjárta Házába, ahol 12 dollárért egész este rémisztgették. Én eközben azzal készítettem ki a saját idegeimet, hogy kijavítottam egyhuzamban 13 tízoldalas dolgozatot. Ilyenkor egyébként hullajól kidekorálják a házaikat az amcsik, mindenütt dermesztő vigyorú kivájt töklámpások sorakoznak a lépcsőkön, meg boszorkánymacskák, madárijesztőbábok a kertekben, meg zombirajzok az ablakokon. Pénteken még növényrendszertan órán is Halloween-hangulat volt, a tanár húsevő, dögszagú meg parazita növényekről beszélt végig.

Szombaton reggel kitaláltuk, hogy elmegyünk este Taráékkal, a TA-társammal a naaagy központi buliba, a Freakfestre, ami Madison legnagyobb és legmenőbb utcáján van, a State Streeten. Ekkor persze már kissé késő volt jelmezt szerezni, szóval annak öltöztünk, aminek az én szekrényemből a legjobban lehetett öltözni: cigánynak. Ez nekem kicsit könnyebb volt, Balázs leginkább úgy sikerült, mint egy hawaii és egy hippi hibridje, de a cél úgyis az volt, hogy idiótán nézzünk ki, és ez sikerült. Természetesen, jó magyar módjára eszünk ágában se volt fizetni a jegyért, ezért odamentünk kapunyitás előtt, és belógtunk. Kajáltunk egyet valami mexikói helyen, aztán ott volt mindenféle játék, két csapat vetélkedett, azok, akik valamilyen hősnek öltöztek, meg akik gonosztevőnek. Zenés Reggeli Kvízünk első kérdése: Mi vajon melyik csapatba osztottuk magunkat? Miután kijátszottuk magunkat, kimentünk az utcai buliba. Hát ott minden volt. MINDEN. Kaptunk egy-egy bingó-táblázatot mindenféle jelmezekkel, amiket ki kellett ikszelni, ha láttál olyat. Macival kapásból kétségbeestünk, mikor megláttuk a sajátunkat, mert biztosak voltunk benne, hogy ilyesminek nem öltöznek az emberek. De. Akkor lássuk, mi mindennek öltöznek.

Az első kategória a megszokott, rémisztő pofáké: boszorkányok, vámpírok, zombik, yetik, gorillák, vérfarkasok.
A második kategóriába esnek a hősök: tininindzsateknőcök, Superman, Macskanő, Songoku (Maci legnagyobb örömére), Wonderwoman etc.
Vannak aztán mindenféle szakmák: tűzoltó, autószerelő, bokszoló, autóversenyző, kalóz (ha ez szakma), sportbíró, titkosügynök, rendőr, börtöntöltelék (ez se biztos, hogy szakma).
Voltak aztán mindenféle állatok, elefánt, maci, macska, meg egy csomó, akiről nem lehetett megállapítani, hogy pontosan milyen állat akar ő lenni.
A leányok között óriási aránnyal győztek a "pajkos" jelmezek: pajkos takarítónő, pajkos rendőr, pajkos utcanéni, de annak ellenére, hogy kábé két fok volt, mindenük kilógott ám. Igen, ez volt Maci nagy napja. Az év hátralévő részében unalomra van kárhoztatva.
És vannak az egyéb kategóriások, az emberek, akik sajtnak, színeknek, sültkrumplinak, kazánnak, sörösdoboznak, hotdognak, banánnak, szőlőnek, papírdoboznak és egyebeknek öltöznek. Személyes kedvencem egy szennyeskosárnak öltözött féleszű volt.
Szerencsére mindenki felismerte, hogy mi mik vagyunk, és nagyon tetszett nekik. Persze, az amcsik annyit tudnak a cigányokról, hogy ők ilyen szinte mesebeli népek, akik vándorolnak, és szabadok, és jósolnak, és ennyi. És mi is pont ilyennek öltöztünk, mert a susogós nadrágos, makkos cipős, Adiads vagy Niek felsőjű, fülkarikás jelmezben lehet, hogy nem ismertek volna fel minket. A kínainak egyébként nem öltöztek be, csak sétáltak a fényképezőgépeikkel, és úgy fényképeztek le minket rendszeresen, mintha fel se fognák, hogy mi nem kiállítás vagyunk, vagy szobrok, ha emberi lények. Betolja az arcodba a gépét, beállítgatja, rádvakuzik, hozzád se szól, csak továbbmegy.Elképesztő.
Éjfél körül már hatalmas tömeg volt, és berúgtak annyira az emberek, hogy már boldog-boldogtalan egymást ölelgette, úgyhogy kiverekedtük magunkat. Persze, mint kiderült, épp aznap változtatták meg a busz útvonalát, szóval eltartott vagy egy óráig, mire hazakerültünk, közben jól lefagytunk és hallgathattunk egy bácsit arról papolni, hogy milyen ócska és idióta a mi generációnk. Köszönjük.

Halloween 2

Miután a felnőttek szombaton szétitták és szétbulizták magukat, vasárnap jönnek a gyerekek. Nekem nagyon tetszik ez az egész trick-or-treat, úgyhogy mi kiakasztottuk az ajtónkra a tökös jelet, amiről tudják a gyerekek, hogy itt lehet kopogtatni, és vettünk rengeteg kis csokit meg cukorkát. Hát jöttek. Amikor az első kopogásra ajtót nyitottam, kapásból betódult tizennégy kínai gyerek, és közben egy vaku villant az arcomba. Azt se tudtam, hol vagyok, de a gyerekek már markolták a csokit. Ez eddig oké is volt. De miután felmarkolták a csokit, elkezdtek dobozkákat rázni az arcom előtt, hogy adakozzak. Mi van? Nem csokiról szól ez az ünnep? Mivel pénzzel abszolút nem készültem, csak bénán vigyorogtam, mire végre megértették, hogy itt nincs zsé, és elhúztak. Ezek után elkezdtem gondolkodni több dologról is: az egyik, hogy milyen dolog a másik lakásába meglepetésszerűen befényképezni (a gyerekekkel volt két felnőtt, azok fotóztak). Azon a fotón ugyanis gyönyörűen látszik mindkét laptopunk. Így mérik fel, hogy hová érdemes betörni? Zseniális húzás lenne, egyébként. Mondjuk ezen kívül semmi értékünk nincs, szóval annyira nem érdemes vállalni a kockázatot. A másik az, hogy milyen undorító és mocskos dolog a gyerekekkel adományokat gyűjtetni Halloweenkor. Az ember készül, aranyos akar lenni, csokit vesz a gyerekeknek, de elveszik a te örömödet is azzal, hogy még pénzt is kérnek, és az odanyújtott kezedet gerincestől tőből akarják kitépni, meg a gyerekét is, mert savanyú képpel távozik, mivel nem adsz neki pénzt. Elhatároztam, hogy nem adom fel, és megvárom a többi gyereket is, hátha csak ezekkel a gyerekekkel gyűjtettek pénzt a szüleik. Hát jöttek a többiek is. Még két kört bírtam ki. Amikor a harmadikban is megrázták az arcom előtt a pénzesdobozt, akkor leszedtem a tököt az ajtóról, és bezártam. Az érdekes egyébként az volt, hogy a gyerekek

mindig többen jöttek, de mindig csak a kínaiak kezében volt pénzesdoboz. No comment.

Szerencsére átjöttek Mariannék Hannával, úgyhogy volt gyerek, akivel lehetett játszani, örült a csokiknak és még adományt se gyűjtött. Ellenben rendkívül élvezte, hogy szét lehet szórni mind a kétszázharminc kis édességet az egész szobában, aztán lehet őket csoportosítani, meg várat építeni belőlük :). A nagyok meg közben muffint dekoráltak, meg bablevest főztek, meg házipálinkáztak.

Hát így múlt el az első Halloweenünk.

Borzalmas és hajmeresztő üdvözlettel,

Mókuscsontváz