Tüntetéééééés

Lassanként kis hazánkba is eljut a wisconsini forrongások híre. Ám ha eddig nem jutott, most jut. Íme.

Mert biza' tüntetünk, munkabeszüntetünk, transzparenslobogtatunk lassan két hete. Mer' ez a Walker, a madisoni kopó (képünkön- mást nem emlékeztet a feje egy bizonyos magyar politikusra?), azt képzelte, hogy az állami alkalmazottak zsebéből szépen kivesz néhány milliárdot, és belecsúsztatja a multitulajdonos haverjainak a zsebébe. Nem vicc, tényleg erre játszik: most adott vagy 150 milliárd dollárnyi adókedvezményt a nagy magáncégeknek, aztán elkezdett itt nyervákolni, hogy így meg úgy deficit van, meg nincs rendben a büdzsé, ezért fizessen a sok tespedt, semmittevő, magát halálra kereső állami alkalmazott. Jelentem, én állami alkalmazott vagyok, magam halálra nem keresem, de dolgozom. Meg az a rengeteg tanár, rendőr, tűzoltó etcetera sem, aki mind szépen kinn tüntet.

Node, Walker alaposan rászívott Madisonnal, mert itt mindenki demokrata, szóval eléggé nemszeressük a büdös republikánusát. Tiszta mint egy kémfilm, kiszivárogtatnak titkos telefonbeszélgetéseket, amikben Walker hallatszik, amint valami mágnásmiskával beszél arról, hogy ez csak az első lépés, mert ha itt sikerül szétverni a szakszervezeteket, akkor a többi államban is menni fog a dolog! Meg beépített rendbontók vannak meg Tea Party ellentüntetés. Walkerről kiderült, hogy kirúgták az egyetemről csalás miatt, és szánalmas átlaga volt. Támogató üzeneteket kapunk minden amerikai államból, jönnek más városokból hétvégén, de még Egyiptomból is egyetértenek velünk, mert hát ugye hasonló a helyzet (SIC!).

Én nem mertem kimenni egy hétig, mert féltem, hogy ordibálnak meg lökdösnek meg minden ilyen, ami ugye nálunk egy tüntetéshez hozzátartozik. Mint a popcorn a mozihoz. Aztán a második fázisban betörjük a kirakatokat, felgyújtjuk a buszt és kilőjük a másik szemét gumigolyóval.

Pénteken elmentem a koreai barátnőmmel. Emberek, életem egyik legnagyobb élménye volt, de nulla túlzással. Innentől magabiztosan állítom, hogy nekünk, magyaroknak, halványlila segédfogalmunk sincs arról, hogy 1. mi az a demokrácia, 2. mi az a szolidaritás és 3. mi az a békés tüntetés. Lehet nyugodtan szidni az amerikaiakat, de én még életemben ilyen kulturált, barátságos, toleráns tüntetésen nem voltam. A Parlament (amibe itt ugyebár szabad a bejárás éjjel-nappal) tömve van emberrel, több tízezren vannak bent. Persze van itt is csúcsidő, én egy közepes napot fogtam ki. Diákok, tanárok, fiatalok, öregek, egész családok, szerelmespárok, iskolás csoportok elképesztő kavalkádja. Az egész hely ki van tapétázva plakátokkal és transzparensekkel, hatalmas felületek vannak lepapírozva, hogy odaírhasd a neved, mit a célokkal egyetértő polgár, rengeteg humoros felirat. Van Lost and Found, gyereksarok játékokkal, néni, aki kávét főz ingyen, pultok, ahol adományokból sütit meg szendvicset osztanak a felkelőknek, alvós sarkok, mert a tüntetés éjjel is folyik, van, aki társasjátékozik, mások tanulnak. A fő attrakció a rotundában zajlik mindig (lásd nagy kerek luk a képen),

itt mindig más ragadja meg a mikrofont és beszél, vagy vezényli a "Kill the bill" vagy "This is what democracy looks like" esetleg "Scott Walker's got to go" és hasonló vezényszavakat. Apropó, a kántálni ugye ige, de mi a főnév, amiből képeztük? Kánta?

A Parlamenthez vezető út, a híres State Street egész héten le van zárva a forgalom elől, mert mindig valamilyen csoport vonul rajta, és a buszvezetők megunták. Előttünk éppen a tűzoltók és családjaik vonultak, és skót dudán meg dobokon játszottak. Szépen bevonultak a Parlamentbe, mindenki utat nyitott nekik, megtapsolták őket, ők meg adtak egy fél órás koncertet, ami túlvilágian szépen szólt a visszhanggal, száz tűzoltó fújja a skót dudát vagy dobol, mintha a Rettenthetetlen című filmbe lépett volna az ember. Aztán a tűzoltók átadták a helyüket az akkor érkező diákoknak és tanároknak, akik beöltöztek mindenféle kosztümökbe, amik persze nem random ökörségek voltak, mindegyiknek valami politikai üzenete volt. Elképesztő hangulat van bent, hatalmas tömeg, de annyira figyelmesek és udvariasak az emberek, hogy egyáltalán nem voltam rosszul. Átadják a helyeket a gyerekeknek, hadd lássanak, de neked is, ha észreveszik, hogy nyújtogatod a nyakad. Extázis van, szívdobogás, lelkesedés, hév. Itt mindenki egyenlő, mindenki egy célért küzd, mindenki más formában, más hévvel, de soha, senki ki nem ejt egy trágár szót, egy obszcén gesztust nem látsz, egy pofon el nem csattan. Az egész hely tele van rendőrrel, de azokon még védőfelszerelés sincs, és azt látod, hogy beszélgetnek a tüntetőkkel, meg útbaigazítják az embereket.

A megszorításokból egyébként Walker, nagy ravaszul, kihagyta a rendőröket, de azok nem mentek haza a tenyerüket dörzsölve, hanem a tüntetők mellé álltak. Hát kérem szépen, látott már ilyet a világ???

Félelmetes. Amikor az ember olvassa a nagy szavakat, hogy demokrácia, meg szabadság, meg egyenlőség, akkor azt gondolja, hogy ilyen nincs. Meg hogy mindenki egyért, egy mindenkiért. Haha. Hogy dalt írnak meg zenét egy történelmi eseményhez. Hogy egységben az erő, meg a nemzet kiáll valamiért. Röhej. Mi 1848 óta leginkább semmiért sem tudtunk tisztességesen, civilizáltan, egységesen kiállni, mert képtelenek vagyunk túllépni a pitiáner előítéleteinken, meg azt lessük, hogy a másik hogy tartja a transzparenst, mer' a büdös kommunista balra tartja, a redvás fideszes meg jobbra. Itt meg együtt küzd republikánus és demokrata, állami és nem állami alkalmazott, mert egyetértenek abban, hogy Walker nem azt csinálja, amit kéne csinálnia.

Van még mit tanulnunk. De persze ehelyett inkább lenézünk mindenki mást.