2010. szeptember 24., péntek

Most, hogy végre letepedtünk, berendeztük a lakásunkat és végre elkezdtünk a pakoláson és a vásárláson kívül mással is foglalkozni, Obama úgy döntött, hogy eljön, és meglátogat minket.

Bizony, idelátogat jövő hét kedden, már az egész város be van zsongva. Mókusnak a diákjai még azt is kikönyörögték, hogy elmaradjon az órájuk, amikor itt lesz Barack. Truman óta nem járt itt hivatalban lévő amerikai elnök, úgyhogy nagy nap lesz ez.

Ja igen, majdnem elfeljtettem: néhány hete láttunk egy Obama ellen tüntető standot azzal a felirattal, hogy "Impeach Obama!"...

1 megjegyzés:

  1. Érdekes ország ez úgy érzem:) Ha bemondják, hogy jön látogatni a miniszterelnök, akkor bár az emberek itthon is paradicsommal és tojással szoktak készülni, csak az a különbség, hogy itt nem a kezébe adják...:)
    Remélem egyébként minden oké és zajlik az élet, az órák meg általában nem olyan rosszak, hogy a gyerekek azért könyörögnek, hogy maradjon már el:D
    hugs

    VálaszTörlés