Arról, hogy Mókus és Maci átváltoznak

Sok minden történik mostanában, de mire hazaérek, leginkább semmi energiám sincs írni. A hétvégémet is arra használom, hogy a heti lemaradásomat meg leckémet pótoljam. Beindultak az órák, a tanítás, csupa-csupa uncsi dolog. Vagy mégsem?

Ha más nem, Balázsról mindig tudok vicces dolgokat írni. Balázs mostanában megszállottan, vadul főz. És időnként, őszintén szólva többször igen, mint nem, egész jókat. Én meg megszállottan, vadul sütök. Természetesen minden alkalommal jókat :D. Mivel itt kicsit más hozzávalók vannak, ezért amerikai recepteket sütök. Balázs meg inkább addig vadászik, amíg össze nem szed mindent a francia műremekeihez. A hétvégék fele mindig azzal megy el, hogy egész következő hétre bevásárolunk (két bicikli, nagy táskák, négy szatyor a kormányokon, uccu-neki hegynek felfele), aztán egész következő hétre megfőzünk. Balázs a flancos francia étkeit, én a háromféle sütimet, meg valami normális kaját, mint káposztás tészta. Aztán takarítok. Mert valami történt. A fejemmel. Meg Balázséval is. Mert eddig ugye mi volt: én főztem, meg bevásároltam, Balázs meg kitakarította a konyhát és mosogatott. Én mindig is tojtam a konyhára. De most, hogy szép és normális konyhánk van, RETTENTŐEN idegesít, amikor retek van benne. És Balázs? Balázs csak felkel vacsora után és leül gépezni. Úgyhogy én pakolok és mosogatok, mert a mosogató is kényelmes, nem kell meggebedni, hogy leérj az aljáig. Úgyhogy mondhatnám, szerepet cseréltünk valamelyest. Ami engem némileg megriaszt, mert nem lehet, hogy akkor most elkezdtem felnőni? Hogy a mosogatókényszer az öregedés biztos jele? Ezért mostanában úgy zselézem a hajam, mint a tinédzserek. Éljen a mentális represszió :).

Ezennel bemutatom nektek Anyát. Anya a madisoni Thu. Thu a beloitos barátném volt, új Olvasóink kedvéért. A különbség csak az, hogy Thu vietnámi, Anya meg koreai. A barátságunk úgy kezdődött, hogy elmeséltem neki, mit jelent a neve a nyelvünkön, amin ő jót nevetett. De ő egyébként An-jának ejti. Aranyos, főzött nekünk koreai csirkét moszatos körettel. Anya arra tette fel az életét, hogy megmentse a néhány szerencsétlen maradék szál tigrist, akik szerteszét kószálnak Ázsiában. Együtt járunk zumbázni, ami rettentő amerikai, és rettentő vicces. A Zumba félig latin tánc, félig aerobic. Képzeljetek el egy óóóriási termet, amiben legalább nyolcvan lány ugrál latin zenére, egy vezetőt utánozva, aki félpercenként ilyeneket mond, hogy "hú, de királyok vagytok, csajooook!", meg "kezeket a magasbaaaa". Otthon ez tiszta ciki lenne, ilyet tartani is, meg csinálni is, itt viszont láthatóan senkit nem zavar vagy feszélyez a dolog. És őszintén, könnyebb jó kis latin zenére végigugrálni az egy órát, mint ugyanennyit mondjuk aktívan gyúrni odalenn. Mert nem arra figyelsz, hogy tornázol. Meg tollasozunk is, hetente egyszer, szóval egyre inkább feladom azt az alapelvemet, hogy Sorozatnézés, fél egészség, a másik fele meg sok csoki és süti.

Ma teljesen lenyűgöztem a diákjaimat. Vagy lenyűgzöttem? Azzal kezdtem az órát, hogy elsoroltam mindenkinek a nevét, és ettől teljesen elájultak. És meg is volt az első faláttörés ezzel. Jópofák, semmi gond nem lesz velük. Aztán olyat játszottam velük, hogy mondok három állítást, kettő igaz, egy hamis, és ki kell találni melyik nem igaz. Például:

Egy matematikushoz mentem feleségül.

Most vágattam le a méteres hajamat.

Az anyanyelvem orosz.

Szerintetek mire tippeltek, mi a hamis?

Ma ennyi. Tessék kommentelni. Macival csüggedünk, mert nincs visszhang. Csak a bolondok kiáltják egyedül a világba fájdalmukat, a magukat épeszűnek tartók szeretik tudni, hogy az Üzenet eljut a Közönségnek. Lelkesítsetek, és akkor újra írok :)!

UI: az ajtóról, amin "betörtem", kiderült, hogy nincsen hozzá semmiféle riasztó (vagy akárcsak elektronika) csatlakoztatva, szóval senkinek semmilyen ötlete sincs, hogy milyen riasztót sikerült beindítanom...