Már amikor Budapesten volt egy-egy nemzetközi rendezvény (matekverseny vagy fizikus konferencia), akkor is feltűnt, hogy bizonyos külföldi népeknek gondjaik vannak a kulturált evéssel. Különösen az ameriakiak tűntek fel akkor: egyrészt az egész michigani csapat csámcsogva evett, és mindent szétdobált az asztalon, másrészt pedig a legtöbb amerikai nem tud késsel-villával enni. Ezutóbbinak van valami logikus magyarázata, amire nem emlékszem pontosan. Annyit tudok, hogy a villát kicsit később kezdték el használni Amerikában, mint a kanalat és a kést, és hogy eredetileg az amerikaiak minden evőeszközt csak a jobb kezükkel használtak.
De most rájöttem, hogy a kínaiakat ilyen téren sem lehet überelni. Van valami szögletes fejű kínai professzor, aki a matek épület társalgójában szokott enni, és ezt már jó messziről észre lehet venni. Annyira fejlett a technikája, hogy az egyszerre evés és beszélés sem esik nehezére.
De az eddigi legjobb az egyik első éves kínai diák volt. Láthatóan igen sietett, gyorsan megmelegítette a rizses kajáját a mikróban, majd leült az egyik asztalhoz a pálcikáival. Az éthordó fölé hajolt, úgy, hogy az orra már-már hozzáért az ételhez, és eszeveszett sebességgel elkezdte lapátolni (és szürcsölni) a szájába a rizst, mint aki elhatározta, hogy két perc alatt magába tömi az egész adagot, két lapátolássorozat között úgy csámcsogva, nyammogva, mint egy csapat éhes hattyú, amikor az ember közéjük hajít egy vödörnyi száraz kenyeret.
Valamit kéne ez ellen tenni, csak nem tudom, mit. A kínai professzorhoz mégsem mehetek oda megmondani, hogy figyelj, csukd már be a szádat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése