Most, hogy végre letepedtünk, berendeztük a lakásunkat és végre elkezdtünk a pakoláson és a vásárláson kívül mással is foglalkozni, Obama úgy döntött, hogy eljön, és meglátogat minket.

Bizony, idelátogat jövő hét kedden, már az egész város be van zsongva. Mókusnak a diákjai még azt is kikönyörögték, hogy elmaradjon az órájuk, amikor itt lesz Barack. Truman óta nem járt itt hivatalban lévő amerikai elnök, úgyhogy nagy nap lesz ez.

Ja igen, majdnem elfeljtettem: néhány hete láttunk egy Obama ellen tüntető standot azzal a felirattal, hogy "Impeach Obama!"...

Arról, hogy Mókus és Maci átváltoznak

Sok minden történik mostanában, de mire hazaérek, leginkább semmi energiám sincs írni. A hétvégémet is arra használom, hogy a heti lemaradásomat meg leckémet pótoljam. Beindultak az órák, a tanítás, csupa-csupa uncsi dolog. Vagy mégsem?

Ha más nem, Balázsról mindig tudok vicces dolgokat írni. Balázs mostanában megszállottan, vadul főz. És időnként, őszintén szólva többször igen, mint nem, egész jókat. Én meg megszállottan, vadul sütök. Természetesen minden alkalommal jókat :D. Mivel itt kicsit más hozzávalók vannak, ezért amerikai recepteket sütök. Balázs meg inkább addig vadászik, amíg össze nem szed mindent a francia műremekeihez. A hétvégék fele mindig azzal megy el, hogy egész következő hétre bevásárolunk (két bicikli, nagy táskák, négy szatyor a kormányokon, uccu-neki hegynek felfele), aztán egész következő hétre megfőzünk. Balázs a flancos francia étkeit, én a háromféle sütimet, meg valami normális kaját, mint káposztás tészta. Aztán takarítok. Mert valami történt. A fejemmel. Meg Balázséval is. Mert eddig ugye mi volt: én főztem, meg bevásároltam, Balázs meg kitakarította a konyhát és mosogatott. Én mindig is tojtam a konyhára. De most, hogy szép és normális konyhánk van, RETTENTŐEN idegesít, amikor retek van benne. És Balázs? Balázs csak felkel vacsora után és leül gépezni. Úgyhogy én pakolok és mosogatok, mert a mosogató is kényelmes, nem kell meggebedni, hogy leérj az aljáig. Úgyhogy mondhatnám, szerepet cseréltünk valamelyest. Ami engem némileg megriaszt, mert nem lehet, hogy akkor most elkezdtem felnőni? Hogy a mosogatókényszer az öregedés biztos jele? Ezért mostanában úgy zselézem a hajam, mint a tinédzserek. Éljen a mentális represszió :).

Ezennel bemutatom nektek Anyát. Anya a madisoni Thu. Thu a beloitos barátném volt, új Olvasóink kedvéért. A különbség csak az, hogy Thu vietnámi, Anya meg koreai. A barátságunk úgy kezdődött, hogy elmeséltem neki, mit jelent a neve a nyelvünkön, amin ő jót nevetett. De ő egyébként An-jának ejti. Aranyos, főzött nekünk koreai csirkét moszatos körettel. Anya arra tette fel az életét, hogy megmentse a néhány szerencsétlen maradék szál tigrist, akik szerteszét kószálnak Ázsiában. Együtt járunk zumbázni, ami rettentő amerikai, és rettentő vicces. A Zumba félig latin tánc, félig aerobic. Képzeljetek el egy óóóriási termet, amiben legalább nyolcvan lány ugrál latin zenére, egy vezetőt utánozva, aki félpercenként ilyeneket mond, hogy "hú, de királyok vagytok, csajooook!", meg "kezeket a magasbaaaa". Otthon ez tiszta ciki lenne, ilyet tartani is, meg csinálni is, itt viszont láthatóan senkit nem zavar vagy feszélyez a dolog. És őszintén, könnyebb jó kis latin zenére végigugrálni az egy órát, mint ugyanennyit mondjuk aktívan gyúrni odalenn. Mert nem arra figyelsz, hogy tornázol. Meg tollasozunk is, hetente egyszer, szóval egyre inkább feladom azt az alapelvemet, hogy Sorozatnézés, fél egészség, a másik fele meg sok csoki és süti.

Ma teljesen lenyűgöztem a diákjaimat. Vagy lenyűgzöttem? Azzal kezdtem az órát, hogy elsoroltam mindenkinek a nevét, és ettől teljesen elájultak. És meg is volt az első faláttörés ezzel. Jópofák, semmi gond nem lesz velük. Aztán olyat játszottam velük, hogy mondok három állítást, kettő igaz, egy hamis, és ki kell találni melyik nem igaz. Például:

Egy matematikushoz mentem feleségül.

Most vágattam le a méteres hajamat.

Az anyanyelvem orosz.

Szerintetek mire tippeltek, mi a hamis?

Ma ennyi. Tessék kommentelni. Macival csüggedünk, mert nincs visszhang. Csak a bolondok kiáltják egyedül a világba fájdalmukat, a magukat épeszűnek tartók szeretik tudni, hogy az Üzenet eljut a Közönségnek. Lelkesítsetek, és akkor újra írok :)!

UI: az ajtóról, amin "betörtem", kiderült, hogy nincsen hozzá semmiféle riasztó (vagy akárcsak elektronika) csatlakoztatva, szóval senkinek semmilyen ötlete sincs, hogy milyen riasztót sikerült beindítanom...

Hogyan esznek a kínaiak...

Biztosan sok egyéb dologról lehetne élvezetes beszámolót írni, de már nem bírom magamban tartani ezeket az intenzív élményeket.

Már amikor Budapesten volt egy-egy nemzetközi rendezvény (matekverseny vagy fizikus konferencia), akkor is feltűnt, hogy bizonyos külföldi népeknek gondjaik vannak a kulturált evéssel. Különösen az ameriakiak tűntek fel akkor: egyrészt az egész michigani csapat csámcsogva evett, és mindent szétdobált az asztalon, másrészt pedig a legtöbb amerikai nem tud késsel-villával enni. Ezutóbbinak van valami logikus magyarázata, amire nem emlékszem pontosan. Annyit tudok, hogy a villát kicsit később kezdték el használni Amerikában, mint a kanalat és a kést, és hogy eredetileg az amerikaiak minden evőeszközt csak a jobb kezükkel használtak.

De most rájöttem, hogy a kínaiakat ilyen téren sem lehet überelni. Van valami szögletes fejű kínai professzor, aki a matek épület társalgójában szokott enni, és ezt már jó messziről észre lehet venni. Annyira fejlett a technikája, hogy az egyszerre evés és beszélés sem esik nehezére.

De az eddigi legjobb az egyik első éves kínai diák volt. Láthatóan igen sietett, gyorsan megmelegítette a rizses kajáját a mikróban, majd leült az egyik asztalhoz a pálcikáival. Az éthordó fölé hajolt, úgy, hogy az orra már-már hozzáért az ételhez, és eszeveszett sebességgel elkezdte lapátolni (és szürcsölni) a szájába a rizst, mint aki elhatározta, hogy két perc alatt magába tömi az egész adagot, két lapátolássorozat között úgy csámcsogva, nyammogva, mint egy csapat éhes hattyú, amikor az ember közéjük hajít egy vödörnyi száraz kenyeret.

Valamit kéne ez ellen tenni, csak nem tudom, mit. A kínai professzorhoz mégsem mehetek oda megmondani, hogy figyelj, csukd már be a szádat...