Van egy kis probléma ezzel aZamerikával

Előhang

Legelőszöris megkövetjük mélyen tisztelt közönségünket hosszas hallgatásunkért. Ha nem követtetnek meg, követet küldünk, követni fogjuk őket, és követ kötünk a megkövesedett övükre. Szánalmas, jelentéktelen és elenyészően pitiáner indokunk fenti barbár és lelketlen cselekedetre egyszerű: meghalni sincs időnk, nemhogy szórakoztató és színes esszék szivbemarkolóan ékesszóló frázisbugyraiba belebonyolódnunk. Az utóbbi hetek során kénytelenek

voltunk azt a megfigyelést tenni, hogy ebben az országban rövidebb a nap, mint huszonnégy óra, a tanórák ellenben

hosszabbak, mint mi ki van írva, kevesebb az oxigén a levegőben, az alvás kevésbé pihentető, a leckemennyiség gyorsabban halmozódik fel, mint a szemét a Csendes-óceánon, és mindenki más ráér moziba menni, sétálni, meccset nézni, kirándulni, mi meg csak ülünk a háromnegyedhomályos lakásunkban és eszeveszettül gépelünk, dolgozatot javítunk, beadandót írunk, vagy ha nem, akkor takarítunk, főzünk, mosunk, mosogatunk. A mókuskerék otthon legalább aranyos, de az amerikai verzióban valami végtelenül unalmas, buta és szürke állat szaladgál. Hetek óta azon gondolkodom, hogy miért nem születtem például verébnek. Azoknak nincs más dolguk, mint enni, aludni meg szaporodni, ami az elmúlt hetek tükrében rendkívül csábító programcsomagnak hangzik. Vagy baktériumnak, azt még le se lehet lőni. Mer' ez, hogy minden reggel ugyanolyan fáradtan kelünk fel, mint ahogy lefeküdtünk, ráadásul az utóbbi időben fúrásra-faragásra minden áldott reggel, nem állapot. A kérdés már csak az, hogy mit csinálunk rosszul? Mást se látok itt a lakótelepen, mint kínai anyukákat és apukákat sétálgatni a purdéikkal egész álló nap. Nekik miért nincs dolguk?

Vicces azért ez az ország

Itt tényleg minden arról szól, hogy te jól érezd magad, és hogy mindenből showműsort kell csinálni. Mikor Obama itt volt, az egész város felfordult fenekestől, ezrek álltak a sorban, mit ezrek, tízezrek! Tolongás és csalás nélkül.

Ordibálás és anyázás nélkül. Milyen emberek ezek? Emberek egyáltalán?

Elképzelem kis hazánkat, ahogy Budapest teljes lakossága fél napon keresztül sorba áll, hogy bejuthasson meghallgatni Orbán Viktor szónoklatát a Hősök terén, mindezt egyetlen rossz szó vagy oldalbataszajtás nélkül. Mi nem álltunk be a sorba, inkább leültünk a hegyre másik tízezer ember közé, és csak hallgattuk Obamát a hangszórón keresztül. Annyira meg vannak komponálva ezek a beszédek... és mindenki tudja, hogy mikor kell egyöntetűen, lelkesen, teli torokból kiáltani, hogy "Yes, we can!" és tapsolnak, és felállnak, és őrjöngenek, és kiviszik a nagymamákat meg a frissen született csecsemőket, és leterítik a kis pokrócot, hoznak rágcsálnivalót, és ez egy igazi délutáni családi program, ahol a gyerekeknek vesznek obamás pólót meg transzparenst meg lebegtethető zászlót. Hát én a felénél nem bírtam tovább, annyira árulónak éreztem magam, hogy én nem őrjöngök az élvezettől :), szóval elsunnyogtunk. Ennyi is elég volt a propagandából.

Azt viszont értem, hogy itt miért van ekkora kultúrája a meccsrejárásnak

Elmentünk Macival egy röplabdameccsre, részben, mert ingyen volt, részben, mert Maci ugráló, izzadó fiatal fruskákat akart látni rövidnadrágban. Az mondjuk parasztság, hogy táskát nem lehet bevinni, se kaját, vagy innivalót, de csomagmegőrző nincs. Aszongya a biztonsági őr: tegyem be a kocsimba. Haha, mondom, jó, vegyél nekem kocsit. Itt tényleg marslakónak tűnünk mások szemében, amiért nincs kocsink, és busszal jöttünk a meccsre. De a meccs szórakoztató, mert a zenekar folyamatosan indulókat játszik meg bohóckodik hozzá, a szünetekben pólókat osztanak meg mindenfélét bedobálnak a közönség közé, a rendes nagy meccseken meg tiszta vidámpark az egész város: mindenféle programok, ugráló, csúszda, lufi, vattacukor, vásár, minden van. Most különösen nagy az izgulás, mert megvertük a Ohio State-t, aki a listavezető volt, szóval most aztán húha, fogalmam sincs milyen jó lesz itt az élet. Go Badgers! Csak ennyit mondasz egy idevalósinak és egyből haverok vagytok.

Küldjetek kolbászt!

Kezdődik az a fázis is, amikor úgy érzed, bármit odaadnál egy szál kolbászért. Vagy egy tányér jó kis csülkös bablevesért. Itt semmi nem olyan, mint amilyennek lennie kéne, pedig már eljutottunk odáig, hogy kifizetjük szívesen, csak legyen jó. A gyümölcsök rettentő ízetlenek, tökmindegy, hogy narancsot veszel, körtét vagy barackot, az ízük ugyanolyan. A túró egyszerűen hányinger: kisujjkörömnyi fehér, gumiszerű darabkák úszkálnak átlátszó lében. Kenyér nincs. Maci egyre ügyesebb, nekem meg Janet megígérte, hogy megtanít sütőben kenyeret sütni, mert nála olyan finom kenyeret ettem, hogy a lasagne nem is érdekelt, csak kenyeret akartam enni magában; de ez még várat magára. Nem lehet sehol finom főtt kaját kapni, csak burgert, sültkrumplit, szendvicset, mirelit csirkekarikát etc. Fujj. De legalább feltaláltam egy jó kis sütit, ami valami félelmetesen eccerű, szóval a héten mindenhová vittem magammal egy dobozzal, és a diákjaim teljesen elájultak, hogy sütöttem nekik sütit. Be is falták az egészet. Süssetek ti is, gyors, finom, sokáig eláll és rengeteg lesz egyszerre:

Kata amerikai sütije

hozzávalók

230 g vaj

115 g cukor

2 tojássárgája

1 teáskanál vaníliakivonat (kihagyható)

250 g finomliszt

késhegynyi só

A vajat picit megmelegítjük, de épp csak annyira, hogy ne legyen kemény, nem folyósra, majd habosra keverjük a cukorral. Amikor géppel csináltam bármelyik folyamatot, nem lett olyan jó a süti, szóval az emberi kéznek van valami varázsa. Belekeverjük a tojássárgáját és a vaníliakivonatot. Szép lassan adagolva a lisztet meg a sót a keverékhez, tésztát gyúrunk belőle, míg már magától el nem válik az edény falától, ehhez lehet, hogy egy kis extra liszt fog kelleni. Ezután kábé 2 centi átmérőjű golyócskákat formázunk a tésztából, tepsire tesszük, és 8-10 percig sütjük 190-200 fokon. Nem kell megvárni, míg az egész megsül, akkor a legjobb, ha a belseje még egy kicsit lágy. A tetejére lehet tenni diót, csokidarabkát, akármit. Legutóbb kipróbáltam a fahéjas verziót is, vagyis a tésztába még egy nagy adag fahéjat is beleborítunk, úgy is jó lesz.

A magyar, az indiai meg az amerikaiak

Szédületesen bedurvultam tárgyalásórán. A tanárnőci kitalálta, hogy a legnagyobb profitot elérő csoportok bonbont kapnak, de nem ám akármilyet, hanem minőségit, svájci csokit. Hát, ha eddig nem voltam lelkes, akkor most az

lettem, és a legutóbbi igen kemény, háromórás masszív tárgyaláson úgy elvertünk mindenkit, hogy csak úgy füstölt. Ami a legviccesebb volt, hogy mikor órán elemeztük az egészet, mindenki rettentően meg volt lepődve, mert én is, meg az indiai csapattársam is egyike vagyunk a legcsendesebb diákoknak, ráadásul sikerült úgy ekkora profitot elérni, hogy a tárgyalópartnernek is tisztességes eredménye lett, plusz még jól is érezték magukat - hát megköszönte nekem az egyik, hogy milyen jó ötlet volt, hogy különböző ajánlatcsomagokat állítottunk nekik össze. Állat. Szóval teljesen megnyugodtam, hogy nem kell ahhoz agresszív, rámenős cápának lenni ahhoz, hogy te legyél a legjobb tárgyaló az osztályban, és lerabold az ellenfelet, teljesen jó a kooperatív, nyitott, barátságos, nőies megközelítés. És persze, hogy sütöttem nekik sütit. Tanulság: ígérj csokit, akkor a magyar mindenre képes, az amerikaiak szívnak, az indiai meg röhög a markába.

Utóhang

A képek magukért beszélnek. Sajnos csak ezek, mivel Maci fantasztikus fényképezője eltüntette az összes többi művészfotómat, amiket az őszről csináltam, mintegy nettó háromórányi munkával. Minden amatőr fotós vágyálma a következő feliratot látni: "File corrupted - 0 Mb". Igeeeen! Így csak el tudom mesélni, milyen hihetetlen színek voltak, élénkek, sárgák, pirosak, zöldek, de mivel most már lehullottak a levelek, ezért nem tudom őket újracsinálni. Béke.